A tömeg közlekedik

2006. feb. 21. (kedd), 19:44, D. keze nyomán
Életképek, Csípős
Metró után szaladni tömegsport, s egyben csapatmunka is. Az elöl futó egyed diktálja az ütemet, és a kétoldalt sűrűn elsuhanó ellen-emberfal szorításában csak kevesen tudnak kitörni a ritmusból. Eleve bukás, ha a vezéregyed mammer. Itt persze nem siet, máskor meg 100-on 9-et fut az ülőhelyért (én meg szégyellem magam, ha azon gondolkodom, hova a halálba siet a néni).

A willamoson kaptam megint mammert. Kettes ülés, belül vagyok, igyekszem bepréselni közel mázsámat, lábaimat a piciny temporális lebensraumba. Ő beül mellém, de gondolom kicsinylette a számára kijelölt niche-t, életteret, mert rögtön hitleri aknamunkába kezdett: előbb csak fújtatott, aztán táska, végül könyök a bordáim közé. Én szorgosan olvastam, de lélegeznem kellett egyet (felsőtestre) - mammer meg átült. Imádtam nézni, ahogy ideges mozdulatokkal átköltözteti magát.
Még a nagy sárga vasalón egy másik fickót viszont megsajnáltam. Idősnek nézett ki, felajánlottam neki a helyem, de ahogy felém fordult, könyörgő szomorúság ült ki a szemében - egy ötvenesnek kínáltam öregkori segítséget, gondolom romokba döntve nehezen felépített önértékelését. Tényleg megsajnáltam.

A buszon aztán összefutottam egy utcaszomszéddal, de eltemetkeztem a könyvemben, meg nem is nagyon ismertem meg, mikor felpillantottam. Ahelyett, hogy rámköszönt volna, leszállt egy megállóval korábban, hogy ne kelljen együtt menni hazafelé. Az ilyen nagyvonalú megoldások mindig csodálattal töltenek el.