Agyszívó kis szürkék

2006. nov. 19. (vasárnap), 22:06, D. keze nyomán
Mindennapok, Elmélkedős, Keserű, Meghitt, Melankolikus, Szürreálium
Mattfekete szemeik reggelenként szenvtelenül követik félöntudatlan kelésem, rebbenéstelen pillantással felügyelik a feladatok alagútjába szorított, tanulással, munkával töltött percem, és puszta jelenlétükkel is elodázzák, ellehetetlenítik elégedett álmomat.

Izzó-szikrázó plazmafolyam-köldökön át áramlik el belőlem az alkotó erő, a kreatív, látó energia, a Spiritus Dei; hidegre szívott éter-testemből pedig a robot néz kifelé szenvtelen, mattfekete szemekkel.

Ezerfelé kapok görcsös igyekezetben, hogy megállítsam a mocskos porba zuhanást, ezzel is csak siettetve a mereven dőlő zombi tompa puffanását. A millió darabra szóródásom előtti utolsó pillanatban megnyugszom: így történik ez mindig, emlékszem már. Nem keresem az inspiráló kapaszkodókat: lezárom a tudatom, jégbe fagyasztom a gőzt.

Nyomasztó súlyukkal észrevétlenül térdepelnek mellkasomra a kis, szürke hétköznapok - így bábáskodnak fulladásomon fakadó újjászületésem felett.