Alexandra

2006. szept. 10. (vasárnap), 16:48, D. keze nyomán
Életképek, Éji vad, Röhög, Meghitt
Még csütörtökön, az éjjeli buszra várva történt. Nem is emlékszem, pontosan hogyan kezdtünk el beszélgetni (valamikor azután lehetett, hogy felsegítette a kutyarészeg csöves asszonyt a négysávos útról).

Alexandra 30 körüli, mélybarna szemű, szanaszét dolgozott kezű nő. Körmei alatt az utca mocska, ruházata azonban makulátlanul tiszta, mi több, meglepően vasalt.

Vegyesen hadar németül, ill. magyar szavakkal fűszerezett tört angolsággal; mondandóját széles gesztusokkal kíséri.
Lipcséből jött a Sziget Fesztiválra, és itt maradt egy kicsit valami balatonfelvidéki biciklistalálkozóra, vagy mire.
Édesanyja a lipcsei egyetem matematika tanszékén titkárnő, ő meg most utazgat. A CBA boltlánc (egyik?) tulajdonosánál alszik, ugyanis mikor az illető hétköznapjai egyikén némileg benyomottan magáról nem tudott, Alexandra segített neki hazajutni.

Megkérdezte a nevem, vállbacsapott, majd érdeklődött arról, hogy mivel foglalkozom. Később közölte, hogy van egy húgom. A mai napig nem tudom, miből jött rá, ő viszont sokatmondón bólogatott.

Bő fél órát beszélgettünk úgy, akár a régi ismerősök.
Félúton lepattant a buszról, s mikor elhúztunk mellette, integetett. A gúnnyal és meglepődéssel eltelő buszközönség ellenére visszaintegettem neki.

Még mindig látom, érzem nemek felett álló létének barna, mélyen emberséges és melegszívű pillantását, teljesen nyílt és közvetlen mozdulatait.
Hazáig mosolyogtam: létezik még e kihalófélben lévő emberfajta.