Álló vizsgalég

2009. jan. 22. (csütörtök), 15:08, D. keze nyomán
Mindennapok, Elmélkedős, Fejemfalba, Keserű, Melankolikus, Szürreálium, Egyetem

Én vagyok a teremtés koronája, mégis húzzák felettem a harangokat.

Két hónapja evezek a vizsgaidőszak Styx-én, lapátolom a szenet az árral felfelé.
Hallgatom, hogy hajtsuk a céget, és majd milyen teendők várnak. Nem akarom megint azt válaszolni, hogy két teljes munkaidős, hajtós ember feladatait végeztem el a "szorgalmi" időszakban egyetem, miegyéb mellett. Nincs megállás, nincs szabadság, nincs igazság. A kazáncső, a rossz csapok, a számlák, a mindennapok elszórt szennyesei mellett olyan apróságokról már nem is beszélek, hogy lassan élhetetlen, kéngőzös mocsokká válik az ország.

Fel kéne lázadni. Nincs ebben semmi ideológia, egyszerűen a szabadságomra tör az élet. Zárvánnyá tömörít, és elefántcsont-toronyként ugyan választanám szívesen, de a nem-is-kristály sokkal zavarosabb, mint amennyire ember.
Rutinos arénaharcos lettem, elégszer vizsgáztam már mindenféle területeken. Még az igazság pallosáért kiáltó megalázásokat is órák alatt hátrahagyom. Egyetlen legyűrhetetlen démonom a monotonitás maradt: sivár, aszott alakjával törékeny egyensúlyban járjuk a táncot, ahol a botlás már rég nem esés, a kudarc már rég nem bukás.

A monotonitás az értelem halála.

Megöli a szellemet, megöli a spiritus-t, és lelkem tükrei üres, száraz gödrökként már csak a távolba révednek, a februári horizont délibábjaira. Várom már, amikor újra elszabadul a pokol: a súlyos, mozdulatlan lég nyomasztó hallgatása helyett inkább ordítson arcomba az örvénylő, folyton változó orkán.
Megvetem, akinek a sivárság elég. Ugyanúgy evezek én is, mert muszáj, de a biztonság kedvéért megvetem magam is. A korbács jó, a harag segítene, ha lenne, de egyik sincs. Nincs bennem semmi, még igazi rebellis láng se.

Kopott fogaskerekek vannak, meg szenvtelen teremtés. Korona nélkül.