Balzac: Pajzán históriák; Első Ferentz királ böjtje

2005. dec. 07. (szerda), 22:13, D. keze nyomán
Csípős, Röhög, Ismeretterjesztő, Novella
Mindenki tudja, miféle eset mián került rabságba, együgyű madárként Ferentz királ, ez néven első, és viteték a' Hispániai Madrid várossába. Ehejt Ötödik Károl Tsászár igen szorossan elzáratá, mint nagybetsű holmit, eggyik kastélyában; mely rendtől sok bántást vőn örök emlékezetű néhai való jó urunk, ki is szerette a szabad eget, szokott kéjelmességit és sok egyebet, s nem inkább kedvelhette a' ketretzben lakást, mint matska a' tsipkeverést. Öreg szomorúság borula rejá, annyira, hogy mikoron teljes tanáltsban elolvasták levelit, édesannya, az Angouléme anyakirálné, Katherina trónörökös, Duprat bíboros, Montmorency uraság, s a' többi, kiknek vállát nyomta Frantziaország dolga, esmervén a' királnak kikapós kedvit, érett meglatolásnak utánna abban egyezének meg, hogy elmenesztik hozzá Margit királnét, aki bizonyára könnyebbséget nyújt néki bánattyában. A' királ ugyanis felette szereté ezen drágalátos hölgyet, aki igen vidámságos és minden böltsességben tudós vala. Margit azomban felhozá, hogy lelkiüdve lenne veszedelemben, mert aligha lehetne bátorságban a' királlal egyetemben a tömlötzben. Ennek okáért küldtek sietvést egy talpraesett secretáriust, nemes de Fizet urat, azon megbízatással, esedezne a' Pápa őszentségitül külön bútsúlevelet, amely hathatós botsánatot vinne azon vétkekre, amiket talántán elkövetend a' mondott királné, a' vérrokonságot tekéntve, a' királ bubánattyának gyógyítása erányában.
Azidőben a' Batáviai VII. Adorján visellé még a' tiarát, aki egyébként jó pajtárs lévén, nem felejté, hogy a' katholika eggyháznak idősbik fiárul vagyon szó, jóllehet a scholastikai kötelék fűzé a' tsászárhoz, s külde Hispániába külön legátust, teljes hatalmút, hogy iparkodnék megmenteni a' királné lelkit meg a' királ testit, egyébként nem igen ártván Istennek. Ezen felette sietős ügy szöget üte az udvari uraknak fejökbe és viszketést plántálla a' hölgyek lábai köziben, kik is a' koronának odaadó szolgálásakép tsaknem valamennyien ajállkoztak vóna, hogy Madridba mennének, ha Ötödik Károly setét gyanúpere nem tiltja meg, hogy a' királ senki alattvalóját ne fogadhassa el, még önnön tsaládnépét sem. Magának a' Navarrai királnőnek odautazta tsak hosszadalmas tárgyalással vala lehető. Nem esett szó egyébről, hanem azon szánandó böjtölésrül és a' szerelem míelésének gyakorlatáról való megfogyatkozásrul, ami igen kéjelmetlen lehete az olyan fejedelemnek, aki azt nagyon megszokta. A' sajnálkozás és vitázás során a' hölgyek végtére többte gondoltak a' királ nadráglelkire, hogy nem mint őmagára. Elsőnek a' királné mondá, hogy szeretné, ha szárnya kelne. Erre főmagasságú Odet De Châtillon mondá, hogy ő amúgyis angyal. Eggyik asszon, az admirálisné, pöröle a' Jóistennel, miért hogy postával nem küldheti el azt, amire a 'szegén felségnek annyira szüksége vagyon; mert valamennyien örömmel költsönbe adták volna a' magukét. - Jól tette Isten, hogy odaszegezte azt - kejálta kedvessen a' trónörökösné -, máskülömben mikor férjeink magunkra hagynak, elvinnék magokkal, s mink nagyon megfogyatkoznánk az örömtől. - Amennyit beszéllének rólla, annyit gondolának rejá, hogy mikoron Margit királné útrakelt, a' jámbor keresztén asszonyok lelkire kötötték, apolná jól a' foglyot a' királyság minden asszonyai képében, s ha szabad lett vóna úgy felrakni a' málhában az örvendetességet, miként a' mustárt, akkora halom ment vón a' királnéval, hogy a' két Castiliának is elegendőt árulhatott vón abban.
Azalatt, hogy Margit őfelsége az öszvérek nagy erőködésével átkele a' hegyeken a' hóval datzolva, sietvén mind a' vigasztaló munkához, mind a' meleg szobához: a' királ annyira vala, hogy ágyéka még soha életiben nem szenvedett volt akkora nehézséget. A' természetnek ezen kérlelhetetlen vad követelődzésében, vallomást tőn Ötödik Károlynak, kérvén őt, engedne meg számára különvaló kedvezést, azt vetvén szemibe, hogy örök szégyenség vóna, ha egy királ engedné a' másikat meghalni szeretkezés hiánya mián. A castiliai jó embernek bizonyult. Azt gondolván, hogy majd kárpótolja magát vendégének váltságdíjából a' spanyol asszonyokért, hát burkolt formában okossan beszélt azon emberekkel, akikre a fogoly örzése vala bízván, titok szabadságot adván nékik, hogy ez dologban engedékenyek lehessenek. Egy bizonyos Hilos de Lara y Lopez Barra di Ponto, szegén kapitán, aki tsaládfája ellenére teljességgel hijával vala a' talléroknak, s egy idő ólta azt tervezgeté, hogy a' frantzia királnál próbál szerentsét, úgy gondolá, hogy ha a' mondott fejedelem szerezne holmi ékes flastromot eleven húsból, ezzel tisztes és használatos ajtót nyitna önnönmagának. Valóban, aki esméri mind az udvart és a' jó királyt, megmondhatója, ha tsalódott-é.
Hogy a' felyülmondott kapitán, praktikái során, a' királ kamorájába került, alázatossan kérdé, ha tetszenék-e néki megengedni egy kérdést, amelly úgy érdekli, akár a' pápai bútsúk. Kire a' fejedelem bús tekintete fölengedett, megtekeríté magát székiben és ráhagyásának jelét adá. A' kapitán kéré, ne venné gonosz néven beszédének szabados mivoltát. Annak utánna elibe tárá, hogy hír szerént ő, a' királ, Frantziaországnak mentől tsapodárabb embere vóna, ezért tulajdon felséges szájából szeretné tudni, vajjon az udvari dámák eléggé járatosak-é a' szerelemben. A szegén királ, visszaemlékezvén derék bajvívásaira, keblinek legmélyiből öreg sóhajtást botsáta, és monda, hogy nints asszony egyetlen országban, de még a' Holdban sem, aki a' frantzia dámáknál jobban esmerné ezen alkimia titkait, és hogy egyetlen-eggynek is zamatos, kedves és ropogós ölelésire gondolván, rátermettnek érzi magát arra, hogy keze ügyibe kerülne, megvasalná, akár egy korhatt pallón, száz láb mély szakadék felett...
Ezt mondván, a' királ, aki még soha illyen tüzes kedviben nem vala, életet és lángot szórt szemiből, olly parázsul, hogy a' kapitán, bármelly edzett legény lett légyen, zsigereiben öszve-vissza gabalyodást érze, ennyére izzott a' királyi szerelemnek szentséges felsége. De visszanyervén bátorságát, védelmezni kezdé a' spanyol hölgyeket, azzal hányván magát, hogy tsupán Castiliában tsenálják jól a' szerelmet, mert hogy ahajt több vallás vagyon, hogy nem mint a' kereszténség bármelly egyéb helyin, így aztám, valamint jobban félnek a hölgyek a kárhozattól, mikoron szeretőiknek béadják a' derekukat, annyival inkább engedik által magokat, tudván, hogy mind ez világra s a' másra is való örvendetességet kell venniök benne. Annak utánna hozzátevé, hogy ha őfelsége kegyeskednék rátennie Frantzia királyságának eggyik mentől jobb és jövedelmezőbb dominiumát, adna néki egy spanyol módra szabott éttzakkát, amelyben némi-nemű alkalmi királné a' lelkit vonná ki a' pantallója résin által, ha nem vigyáz magára. - Rögvest, rögvest! - így a' királ feltámadván zsellye-székiről. - Odaadom néked, istenemre, az Asszonyvára fődjét, Touraine-ben, a' legdúsabb vadászatnak, a' felső és alsó uriszéknek privilégyiomával...
Ekkoron a' kapitán, aki esméré a' Toledói érsek-bíborosnak ő hölgyét, esedezék hozzá, rontaná meg nyájaskodásával a' frantzia királyt és bizonyítaná meg néki, mennyére felette áll a' Castiliai asszonyok főfő remekelése a' frantziaországiak közönséges mozgolódásának. Amire az Amaesguy markéza ráálla Hispánia betsületiért, meg azért, mert kedve szottyant megesmérni, mely tésztából gyúrta vón az Isten a' királyokat. Nem tudta, hiszen eddigelé tsupán az eggyházi fejedelmekig jutott vala el. Jöve tehát vadul, miként a' ketretzét szegte oroszlán, kiszipolyozá a' király tsontjait és velejit, oly iszonyatost, hogy más belehalt vóna. De a' felyülmondott királ oly erőst vala alkottatván, s oly igen ehült, harapós kedviben, hogy nem érezte harapásnak. Melly rettentő párviadal helyit a' markéza elképedten hagyá el, azt gondolván, az ördögöt gyóntatta meg. A' kapitán, aki bizodalmát vetette vala az ő tokjába, jöve köszönteni a' királyt, és már alázatossan hódolni a' hűbérbirtokért. Ekkor a' királ kötekedvén monda néki, hogy a' spanyol asszonyok elég jó vérűek, frissen nekilátnak, de több vadsággal élnek ott, ahol nyájasság kelletik, hogy minden ölelésnél azt gondolják, prüszkülés ez, vagy erőszakos ügy; viszont a' frantzia asszonyok társalkodása még szomjabbá tészi az ivót, de nem tikkasztja meg; hogy az udvari hölgyekkel való felekezés páratlan édesség, nem pedig pékmester munkája, aki teknőjében dagaszt.
A szegén kapitánt igen bántotta ez a' beszéd. Bátor a' királ nemessi szavát kötötte rejá, a' kapitán azt gondolá, a' királ ki akarja semmizni, akártsak egy diák, aki szerelmet lop egy párisi lebujban. Mindazáltal nem tudván, ha nem kelletinél jobban megspanyolozta-é a' markéza a' királyt, kérte a' rabot, engedné megújráznia, szavát kötvén rá, hogy bizonnyal valóságos tündért hoz néki, kivel elnyeri a' hűbérbirtokot.
A királ igenis kegyes és gáláns dalia vala, hogy nem mint ezen kérés teljesítését megtagadta vóna, sőt hozzátett némi-nemű nyájas királyi szóllást, elárulván azon kévánságát, bár vesztené el a' fogadást. Hát vetsernyének utánna a' strázsa bévezeté a' király kamorájába, még egészen melegen, a' világ mentől fehérebben sugárzó, bolondítóan szépséges, hosszú hajú, bársonyos kezű asszonyi állatot, kinek ruhája a' legkisebb mozgásra fellibbene, annyéra tettetes vala domborúságának ringása; szája mosolygó, s szöme jó előre nedves; ollyan asszonyi állatot, ki a' poklot is észretéríti vala, s kinek legelső szava annyéra általható vala, hogy a' királ nadráglelke prüszkölt belé. Reggelre kelve, hogy a' szépasszon a' királ fölöstököme után elment, jöve a' jámbor kapitán bódogan és diadalmas ortzával a' kamorába. Jövetelire a' rab kejálta: - Asszonyváró báró, adjon Isten kegyelmednek hasonló jókat. Szerelmetes löttem tömlötzömbe, Bódogasszonyunkra! Nem akarok szententziát mondanom a' két országok szerelmérül, de megfizetem a' fogadást.
- Tudtam én azt - szóla a kapitány.
- Miként? - így a' királ.
- Felség, az én feleségem ő.
Ihol a' mi szűkebb patriánkbéli Asszonyvári Larray nemzetség eredete. Tudniillik a' Lara y Lopez név idővel megsatnyult, s Larray-ra rövidült. Jámbor nemzetség vala ez, hívséggel szolgála a' frantzia királyoknak. - Nemsokára megérkezék a' Navarrai királné, éppen jókor, mert a' királ torkig lévén a' spanyol móddal, a' frantzia módra kévánt immár vigadnia. De ezen ráadás nem tartozik ezen história rendjébe. Fenntartom magamnak azt, hogy egyebütt megírjam, miként ejtette módját a' követ, hogy az izé vétkeit lemossa, aztán meg a' mi Margit királnénk kedves mondását, ki is igaz szentnek fülkéjét érdemli ezen Tízekben, hiszen ő törlített elsőnek ilyetén szép példákat. A jelenvalónak tanulsága könnyen érthető. A királyok, akártsak Palamedes játékában a nevöket visellő báb, ne engedjék magokat megfogni a' hadban. Egyébiránt is áll az, hogy végzetes és iszonytató seb a' népen, ha királya fogságba esik. Mennyivel gonoszabb sors vóna még, ha királné vagy fejedelemasszon forogna szóban. De azt gondolom, ez meg nem eshetik még az emberevőknél sem. Van-é arra juss, hogy egy ország színit-virágát rabbá tegyék, Astarotnak és Lucifernek igenis jámbor ördöngősségei jutnak eszembe s nem hihetem, hogyha ők uralkodnának, véka alá dughatnák mindeneknek örömét, a' jótékony világot, mellyben a' nyavallyások és kórok sütkéreznek. Tsak az ördögök mentől gonoszbja, azaz egy elvetemült heretnek asszony, hogy trónra került, tarthatta fogságban a' szépséges Skótziai Máriát, minden keresztén daliák szégyenségére, kiknek el kellett vóna menniök, idézés nélkül is, Fotheringhy lábjához, követkövön nem hagyván ottan.