Blogotomia

2005. dec. 28. (szerda), 14:07, D. keze nyomán
Más honlapok
Lelkesen írom saját webnaplóm, de rádöbbentem, alig ismerek másik párat. Persze, anno megnéztem én is a HVG díjnyertes blogjait, meg néhány ismerős naplóját is szoktam nézni, de idegen blogból csak egyet látogatok. Szóval mely blogok a kedvenceitek? A helyes válaszokat megjegyzésekben kérném, előre is köszönettel!
Hozzászólni regisztrált és bejelentkezett felhasználók tudnak.
  • 2006-01-10 14:11:44

    Nem degradálnám az egyén mélységének [i]lehetőségét[/i]. Csak legyen.
    A kis ravasz meg rapül tovább pályáján, de legalább pozitívat is kap ebből a nép, nem csak szerintemeket.

  • 2006-01-10 12:52:11

    s(l)imlis szöveg, magyarul: púder

    a VÉKONY az, ha már így megszerettük e szót, aki/ami nem képes másról beszélni, csak saját magáról, s a világról is csak önmagán, mint valami garzonteán átszűrve tud szólani

    ugyanolyan slimlis-vékony szép külső alatt csak önmagamról cseverészni, miként (másokon jól megvastagodott) vékonyság az is (hogy egy másik szintén nagyon csinos magyar arcot említsek), ha évente óriásplakát pályázatot írok ki, hogy aztán 5leteket lopjak belőle a reklámcégemnek, mivel kimerült a fantáziám, a hawaii út viszont már befizetve, a megrendelők meg - akár a látogatók egy blogon - csak jönnek, s várjak az új anyagokat...)

    éljenek a szép magyar arcok

  • 2006-01-04 12:29:23

    Közben ilyeneket találok:

    Es most, elmegyek nyaladzani Hugh Grantre. Lol. Szoval az ugy volt, hogy egyik angoloran az About a Boy-t neztuk, es utana tesin megegyeztunk, hogy Hugh Grant a film elejen nem jo pasi, de a film vegere esmeletlen jo pasi lesz (barmelyik filmrol beszelunk). Szoval aktivan folytunk Hugh Grantre, es az marpedig micsoda program!

    Ez mi, ha nem szánalmas? :D

  • 2006-01-04 03:16:34

    Először is örülök, hogy írtál!
    Másodszor köszönöm az elismerést, megtisztelő az érdeklődésed, és remélem, találsz majd még errefelé finomságokat.
    Harmadszor, de korántsem utolsó sorban, első benyomások a juhtúróról, ömlesztve: dinamikus, szikrázó, érdekes, vékony. A u2ro.hu abszolút lendületes, élénk színével, hangulatával, szellemi sziporkáival mind dinamizmust közvetített, tartalma táplálékot jelentett. Engem akkor fog meg egy személyes honlap, ha az illető valamiben egyedi, többletet, pluszt nyújt másokhoz képest, esetleg bepillantást enged a gondolataiba, vagy általában véve érdekes személyiség. Ezek javarészt adottak nálad is, egy dolgot azonban hiányoltam: többet rólad, többet belőled. Amennyit magadból adsz, az túl vékony.
    Nekem. :)

  • 2006-01-04 03:06:41

    Nagyon szép a blogod, bevallom, elfog a sárga irigység... Nekem speciel - nem vagyok vele egyedül?:) - a saját blogom a kedvencem. 1999 decemberben kezdtem, akkor naponta kitettem egy aforizmát, aztán képeket is. Egy-két éve értesültem róla, hogy e tevékenységet úgy hívják, hogy blog. Azóta én is úgy hívom. Van olyan ismerősöm - eléggé régen benne van a web-lecsóban -, aki azt mondja, hogy szerinte én csináltam először ilyet magyarul. Ha így van, jó érzés, főleg hiúságilag, de ha nem, az se baj. Te nagyon visszafogott vagy, ami szintén tetszik, én egy kissé (?) hivalkodóan űzöm e sportot. Hálás lennék, ha megtekintenéd, kiváncsi volnék a véleményedre...
    http://u2ro.hu

  • 2005-12-31 11:35:20

    Én nagyon bírom Tomcatet, bár néha tényleg ír érdekeseket.. ^^
    De főként a droidzóna miatt olvasom.

    BUÉK!
    És tényleg, boldog névnapot is! :)

  • 2005-12-30 20:43:15

    Csak olyanok blogját olvasom, akiket személyesen ismerek. TomCatébe belenéztem már, de nem fogott meg.

    Boldog névnapot D.!

  • 2005-12-30 11:53:52

    Azt elfelejtettem írni, hogy TomCat-et néha én is olvasom, bár valamiért mindig volt egy kis ellenérzésem.

    Ne hagyjatok ajánlat nélkül egy éhezőt - nem létezik, hogy senki nem olvas blogokat! Vagy igen? O.o

  • 2005-12-29 18:33:19

    Hát nem viszitek túlzásba... :)

  • 2005-12-28 14:23:00

    blog.tomcatpolo.hu - ezt az egy ismeretlent olvasom.