Charlie és a csokigyár
2006. jan. 10. (kedd), 17:40, D. keze nyománKreatív, Ismertető, Szürreálium, Elmélkedős, Film és videó
A továbbiakban a film egyes jeleneteit leleplező megjegyzések is lesznek, csak saját felelősségre olvasandó.
A történet röviden annyi, hogy Wonka úr, a világ leghatalmasabb csokigyárának tulajdonosa öt, a csokikban véletlenszerűen elhelyezett kuponnal öt szerencsés gyereket, illetve fejenként egy kísérőjüket beviszi gyárának ember nem látta, titkos belsejébe, ráadásul az egyikük különleges ajándékot is kap majd. A kalandok során a gyerekekből kísérőjükkel együtt egy-egy mindig leválik a csapattól, míg végül csak a kicsi, nagyon szegény Charlie, és a valaha a gyárban dolgozott nagypapája maradnak.
Az utalásokkal, szimbólumokkal teli történet egyben társadalomkritika, filmes korszakok előtti tisztelgés, és jellemrajzok, emberi sorsok ábrázolása is.
Wonka úr tehát meghirdeti a versenyt, az emberek pedig állatok módjára rohamozzák meg a csokoládéspultokat. Charlie, a szegény kisfiú nagyon nehezen, de már-már sorsszerűen, kitartásának és az "égi áldásnak" köszönhetően találja meg az utolsó kupont. A másik négy gyerek közül az egyik, egy alpokbéli (feltehetően svájci, utalva a nemzet csokoládéjára), igen testes fiú állandóan csokit zabál, így nagy eséllyel talál bilétát; a másiknak, egy elkényeztetett, akaratos kislánynak a (talán angol?) mágnás apja vásárol fel minden csokoládétáblát, és a gyárukban bontatják ki a dolgozónőkkel; a harmadik gyerek, a gyanúsan amerikai kislány dicsekvő, harsány céltudatosságával jut be; a negyedik, a félzseni, technokrata kissrác pedig pontosan kiszámolja, melyik tábla csokoládét kell megvennie. A súlyos társadalomkritikát hordozó gyerek-szülő párosok jellemüknek megfelelően is esnek ki a csapatból: a testes fiú csokoládétóba esik, a céltudatos lány saját törtetésének lesz áldozata, az elkényeztetett kislány akaratossága miatt kerül a szemétledobóba, a technokrata fiú pedig a televízió, a harc és a technika áldozatává válik.
Legvégül természetességének, alázatának és kitartásának köszönhetően Charlie marad (a szintén remek Joe nagypapa [David Kelly] figurájával), akinek Wonka úr nekiadja a gyárát, ha a fiú elválik családjától. Charlie erre nem hajlandó - győz a családi szeretet, Wonka úr pedig az egész csapatot beköltözteti a gyárba. Mindenki elnyeri méltó jutalmát? A főszereplő gyerekeken túl Willie Wonka (Johnny Depp) alakja is zseniális. A gótikus, dekadens, ketősséget hordozó, lélekgörcsben kínlódó hatalmasság élettörténetében súlyos traumát jelent apjával való kapcsolata; a felnőni képtelen Wonka egész viselkedésén, a film végéig érezni lehet sérült lelki világát.
A figurák mellett számtalan utalást találunk a társadalmi fonákságokra is, a számtalan példa közül elég csak Charliék az elhidegült város zord épületei közt a szeretet utolsó szigeteként meghúzódó, meleg fészek-otthonára, vagy a maharadzsa kérészéletű, a meleg fényben semmivé olvadó, hencegő nagyravágyására, netán Wonka úr apjának gyermeklélek-romboló elvi szigorára gondolnunk.
A látványvilág remek, hol sötéten gótikus, hol a filmgyártás hőskorát idéző (emlékezzünk csak a zászlókra), hol pedig egészen meseszerű (emlékezzünk csak a gyárbelsőre). Külön kiemelném a technokrata kisfiú eltűnésének jelenetét: a sterilen fehér környezet, a felcsendülő zene, majd a főhajtás gyanúját megerősítő monolith megjelenése mély tisztelgés Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeiája előtt.
A hagymahéjszerű jelentésrétegek következtében a film gyerekeknek is szórakoztató, de Tim Burton meséje ezúttal inkább felnőtteknek, értő felnőtteknek szól. Kifinomultságában nem éri utol a filmművészet legnagyobbjait, de az alkotókat mindenképpen elismerés illeti!
-
(#561)Lestat2006-01-11 22:38:32
Én már hónapokkal a bemutató előtt erre a filmre készültem. Ismerőseim meséltek a könyv változatról és ez azonnal felkeltette az érdeklődésemet.És hát mit mondjak, a top10-es filmlistámra előjegyzésbe került. Depp szerintem fergetegeset alakít benne, annyira kellemesen elborult és szívmelengetően beteg, hogy az ember kénytelen végigmosolyogni a filmet. A kedvenc színészeim, a kedvenc édességem mi kell még? Najó, persze egy csomó minden, de engem nagyon meggyőzött.
Charlie háza és a nagyszülők az ágyban naggyon rulez.;) -
Szerintem az nem rossz húzás, hogy ennyire elidgenítenek egy szerplőt a rossz vonásain kereztül mert akkor tud rajta nevetni az ember, ettől lesz vicces. Majd ha késöbb kissé magára ismer, akkor pedig tanul belőle. Ezzel nem is lenne gond, de szerintem adott volna egy olyan pluszt a filmnek, amitől nem felejtük, amitőll talán klasszikus félévé válik, ha a mellékszereplők idegenségét, jellemjátékát egy télleg emberi játékkal állitják szembe. Mert hiába tünik emberinek W. Wonka, ha a központban lévő karakter, a főszereplő szintén életszerütlen. Ezért érzem egy kicsit úgy, hogy talán Wonka úr az igazi föszereplő. Én sokkal fontosbbnak tartom az ő éltének példáját, mint Charlie felemelkedését. Az a valdizni rész, ami kell, ha már nincs benne kutya.
-
Igen, számomra is Charlie volt a legszíntelenebb. És igen, a többi szereplő is kevéssé volt emberi, noha ők sokkal mozgalmasabbak voltak - de nem lehet, hogy ez valahol cél is volt? Szerintem remekül illik a képbe egy-egy archetípus megjelenítése.
-
Nekem is nagy élmény volt, kivéve talán Charlie jellemének árnylatságát hiányoltam, néha már fordult a gyomrom a túl nagy jóságtól és ártatlanságból ami csak úgy sütöt le róla. Én szerintem lehetet volna kissé emberibbé is formálni, ha más nem akkor a gyermeki önzés jelzés szinten való megjelenítése. Ahogy nem volt emberi a többi gyerek sem, szerintem ugyannyira ő sem volt az. Nekem végig ugyanolyan idegen volt. A legnagyobb érdem Depp uré, mint régi kedvencem most is nagyon tetszett. Talán az ő karaktere, ha még oly hóbortos is, a legemberibb és leginkább érthető számomra. Nagyon jó film, és az egyik nagy előnye tényleg az, hogy sokaknak sokfélét mond.
Másik nagyfilm, igy egyben, a Hideg hegy. Nemtom miért tetszik, de tetszik. Nem vagyok oda hosszú filmekért, a kosztümöst sem különben szeretem, a története sem bonyolult, és van egy két romantika benne, de valahogy jó volt megnézni, és nem sajnáltam az időt utána.
