Charlie és a csokigyár

2006. jan. 10. (kedd), 17:40, D. keze nyomán
Kreatív, Ismertető, Szürreálium, Elmélkedős, Film és videó
Úgy ültem le húgommal a filmre, hogy "megnézünk egy könnyed estimesét", ehelyett elkerekedett szemekkel, néma csendben, feszült figyelemmel ültem végig Charlie útját.
A továbbiakban a film egyes jeleneteit leleplező megjegyzések is lesznek, csak saját felelősségre olvasandó.

A történet röviden annyi, hogy Wonka úr, a világ leghatalmasabb csokigyárának tulajdonosa öt, a csokikban véletlenszerűen elhelyezett kuponnal öt szerencsés gyereket, illetve fejenként egy kísérőjüket beviszi gyárának ember nem látta, titkos belsejébe, ráadásul az egyikük különleges ajándékot is kap majd. A kalandok során a gyerekekből kísérőjükkel együtt egy-egy mindig leválik a csapattól, míg végül csak a kicsi, nagyon szegény Charlie, és a valaha a gyárban dolgozott nagypapája maradnak.

Az utalásokkal, szimbólumokkal teli történet egyben társadalomkritika, filmes korszakok előtti tisztelgés, és jellemrajzok, emberi sorsok ábrázolása is.
Wonka úr tehát meghirdeti a versenyt, az emberek pedig állatok módjára rohamozzák meg a csokoládéspultokat. Charlie, a szegény kisfiú nagyon nehezen, de már-már sorsszerűen, kitartásának és az "égi áldásnak" köszönhetően találja meg az utolsó kupont. A másik négy gyerek közül az egyik, egy alpokbéli (feltehetően svájci, utalva a nemzet csokoládéjára), igen testes fiú állandóan csokit zabál, így nagy eséllyel talál bilétát; a másiknak, egy elkényeztetett, akaratos kislánynak a (talán angol?) mágnás apja vásárol fel minden csokoládétáblát, és a gyárukban bontatják ki a dolgozónőkkel; a harmadik gyerek, a gyanúsan amerikai kislány dicsekvő, harsány céltudatosságával jut be; a negyedik, a félzseni, technokrata kissrác pedig pontosan kiszámolja, melyik tábla csokoládét kell megvennie. A súlyos társadalomkritikát hordozó gyerek-szülő párosok jellemüknek megfelelően is esnek ki a csapatból: a testes fiú csokoládétóba esik, a céltudatos lány saját törtetésének lesz áldozata, az elkényeztetett kislány akaratossága miatt kerül a szemétledobóba, a technokrata fiú pedig a televízió, a harc és a technika áldozatává válik.
Legvégül természetességének, alázatának és kitartásának köszönhetően Charlie marad (a szintén remek Joe nagypapa [David Kelly] figurájával), akinek Wonka úr nekiadja a gyárát, ha a fiú elválik családjától. Charlie erre nem hajlandó - győz a családi szeretet, Wonka úr pedig az egész csapatot beköltözteti a gyárba. Mindenki elnyeri méltó jutalmát? A főszereplő gyerekeken túl Willie Wonka (Johnny Depp) alakja is zseniális. A gótikus, dekadens, ketősséget hordozó, lélekgörcsben kínlódó hatalmasság élettörténetében súlyos traumát jelent apjával való kapcsolata; a felnőni képtelen Wonka egész viselkedésén, a film végéig érezni lehet sérült lelki világát.

A figurák mellett számtalan utalást találunk a társadalmi fonákságokra is, a számtalan példa közül elég csak Charliék az elhidegült város zord épületei közt a szeretet utolsó szigeteként meghúzódó, meleg fészek-otthonára, vagy a maharadzsa kérészéletű, a meleg fényben semmivé olvadó, hencegő nagyravágyására, netán Wonka úr apjának gyermeklélek-romboló elvi szigorára gondolnunk.

A látványvilág remek, hol sötéten gótikus, hol a filmgyártás hőskorát idéző (emlékezzünk csak a zászlókra), hol pedig egészen meseszerű (emlékezzünk csak a gyárbelsőre). Külön kiemelném a technokrata kisfiú eltűnésének jelenetét: a sterilen fehér környezet, a felcsendülő zene, majd a főhajtás gyanúját megerősítő monolith megjelenése mély tisztelgés Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeiája előtt.

A hagymahéjszerű jelentésrétegek következtében a film gyerekeknek is szórakoztató, de Tim Burton meséje ezúttal inkább felnőtteknek, értő felnőtteknek szól. Kifinomultságában nem éri utol a filmművészet legnagyobbjait, de az alkotókat mindenképpen elismerés illeti!