Disznóvágás

2008. szept. 14. (vasárnap), 19:02, D. keze nyomán
Fotóim, Szocio/Street, Mindennapok
A tanyán 4.: BárányokMúlt hétvégén volt szerencsém részt venni életem első disznóvágásán.

Az alaphelyzet már eleve furcsa volt. A család rábaközi (az apai ág valahonnan a Jászságból származik, de az a vonal ugye halott), én sokat, örömmel voltam vidéken, de még sosem láttam malacáldozást.
A mostanira is úgy került sor, hogy az Index fotós fórumain az évek során összeverődött keménymagot O. (killero) meghívta a tanyájukra. (Micsoda iróniája az életnek: a kibertér ismeretsége vezet vissza a kétkezi hagyományhoz.) Én ugyan a fórumokon már jóideje nem írok aktívan (egyrészt az időhiány miatt, másrészt a mérhetetlen emberi ostobaság nyomán okot sem látok rá), de a levlistára O. mégis felvett...
Nem csupán összeszedte a csapatot, megszervezett mindent, de még egy malacot is adományozott a köz javáért. Tiszteletem - az ott leadott Egri Bikavéren túl - ezúton is kifejezném.

A tanyájuk Verőce táján van, a "vonatozzunk ki szombat hajnalban" tököm-bököm akciót nem szívesen játszottam volna el.
A szombat hajnali indulás fűszerét ráadásul az adta, hogy szerdán Apámmal söröztünk, csütörtökön barátokkal rúgtunk be rettenetesen, pénteken osztálytalálkozó volt, és persze minden reggel keltem... szombaton ennek megfelelően a tudattalan nem-létbe zuhantam ki az ágyból.
Az előzetesen az éterbe küldött segélyhívásra jelentkezett Süti, akivel gördülékeny egyeztetés után szombaton reggel háromnegyed hatkor találkoztunk: a házunktól 10 percre vett fel, és hasonló távolságban rakott le este. Úgy is mondhatnám: nélküle ez a műsor nem jöhetett volna létre.

Furcsa, hogy vadidegenek milyen önzetlenek tudnak lenni, ugye?
Visszaadtak valamennyit az emberekbe vetett hitemből.

A Flóriánon felvettük még Cs.-t, aztán kedélyes szövegelés közepette irány a tanya!

A tanyán 1.: Alvó kismalacokA rendes disznóvágás "tüskével" indul. Mire észbe kaptam, már lent volt 4 házipálinka. Egyrészt életemben először testközeli élményt kaptam arról is, hogyan indítják be a motort a "szakik" a kiskoszos talponállóban (az első tömegjáratokkal együtt). Másrészt ijesztően jól bírom a piát: holtfáradtan, éhgyomorra meg sem ütött a tüzesvíz. Harmadrészt nem tudom, a harmadik miből volt, de ereje teljében a gatyát majd' leverte rólam...
A nap folyamán megittam nagyjából 8 pálinkát, olyan 9-10 sört, palevi jóvoltából vagy 4 Jägermeistert, meg az ég tudja, még mit (sok vizet) - azt hittem, a fáklyásmenet vagy odalent, vagy odafent összeveszik majd, de épp csak volt egy kis töltőnyomás.

A tanyán 4.: Bárányok A tanyán 4.: Bárányok

A tanyán egyébként gyönyörű reggel volt. Ugyanazt éreztem, mint itthon, a kertbe kiülve: együtt lélegzem a zöldtömeggel, a lábasjószággal, az egész természet ritmusával.

A tanyán 2.: Fáskocsi A tanyán 4.: Lovak

Az állatok amúgyis külön misét érnének. A lovak igazi bölcs fejei az udvarnak; csak húzták a szekeret, a szünetekben pedig megnyugtató türelemmel fogadták némi félsszel vegyített tisztelettudó közeledésem. A tanyán 12.: Lóportré A kutya nagyon kezes, archetípusosan "ember barátja" jószág volt, aki ugyanakkor rendkívül agilisen felügyelte az egész udvartartást.
A kecskék elképesztően kíváncsi állatok, meg legalább ennyire együgyűek is, az egyik még a gatyámba is belekóstolt. A disznók közt a nagyobbak teljesen kritikátlanul viselkednek: elég csak az útjukban állni, máris hangos röfögéssel zsémbelődnek, vagy böködik az embert az orrukkal.
A kismalacok ugyanilyenek sokkal kisebb kiadásban. Hihetetlenül jópofa szőrös kis ágyúgolyók, és a pofájuk persze nagy, pláne, hogy a koca folyamatosan őrködik felettük. Egy malackát megsimogattam, az azért a lábait nyakába szedve tekert el az anyjához, de nem volt kedvem kipróbálni, mi történik, ha egyet rendesen meg akarok fogni.

A tanyán 11.: Kíváncsi kecskékA háziak viszont elcsípték a kajánkat, egy fiatalabb disznócskát.
A konda más tagjai simán nekimentek volna az embereknek, ha valaki nem hajtja el őket. Érzelmileg kemény volt látni, ahogy a társai kiálltak a halálba induló mellett. Szegény malac meg éktelenül visított, küzdött-kepesztett a megfogásától kezdve még addig is, mikor már torkonszúrva a vért köhögte fel. Erről nincs fotó, nem is lesz. A halál olyan szentsége a létnek, amihez ennél több tisztelettel közelítek.

A tanyán 8.: MalacpörzsölésEgyetem előtt dolgoztam intenzív osztályon, ott 3-5 naponta meghalt valaki (és persze segédápolóként nekem jutott a remek feladat, hogy "elcsomagoljam"). Az emberi halál soha nem érintett olyan mellbevágóan, mint az állatoké. Az is szomorúsággal tölt el, felkavar, de nem olyan arculcsapás jellegű, aminél erővel kell kényszerítenem magam, hogy ne akarjak pánikszerűen elmenekülni. Azt hiszem, a kiszolgáltatottságuk teszi.

Malacka mindenesetre megadta magát, és egy egész napos gasztronómiai orgazmus keretében délre lett belőle seeman jóvoltában eszméletlen finom leves, estére meg O. keze nyomán nem kevésbé ízletes, tárcsán sült, mézes-mustáros hús.

A tanyán 9.: Malacpörzsölés 2.
A rómaias evés-iváson túl számomra a nap elsősorban a fotózásról szólt. Az új környezetnek, no meg fáradtságomnak hála (mindig felnyit) témák tömegét láttam magam előtt, egész nap ment a petting a D200-zal.
Az összegyűlt maroknyi fotós nyomán tízmillió forintos nagyságrendű felszerelésben lehetett dúskálni, de ez valahogy annyira nem ragadott meg. Furcsálltam is, mert korábban ezt a lehetőséget nagyon vártam, de ott nem izgultam rá a cuccokra. Kipróbáltam mindenesetre sok nagyon jó vasat, üveget, és mindenképpen érdekes volt ennyiféle dolgot szinte egyszerre a kezemben tartani - alkalmanként még történelmieket is.
(Az új, FX-es Nikon érzékelő meg tényleg impresszív. De nagyon.)

A társaság mentalitására egyébként jellemző, hogy felszerelés elkérésekor egyetlen egyszer sem utasított vissza senki, és persze mindenki elkérte mások táskájából az izgalmasabb darabokat. Egyetlen ember sem ítélt meg mást a cuccai alapján, egész pontosan majdnem senki: az egyik nagyágyú váz gazdája elég rendesen bámulásba feledkezett a D200-amra akasztott 18-70 láttán. Ez van, kolléga, én azzal fotózok, ami jut. De ez tényleg nem volt jellemző. A vázam vásárlása előtt is úgy kerültem kapcsolatba egy másik fotóssal, E-vel, hogy meghívott magához bemutatni a cuccait. Az otthonába, durva értékű - elrontható - műszaki felszerelést a kezembe nyomva.
Jó érzéssel töltenek el ezek a dolgok.

A csapatból persze sokakat nem ismertem. A korosztályt tekintve volt mindenki a bevezető ifjúkortól a tisztes középkorig.
A fórumos bejegyzések alapján nagyon nehéz embereket megítélni, de ezúttal sem kellett csalódnom emberismeretemben: 100%-osan dolgozott. Mindössze annyival egészült ki a kép, hogy néhányakat kiemelkedően rokonszenvesnek találtam, és a legtöbbeknél bizonyítást nyertek a korábbi megérzéseim.
A sokszínű társaságból többféle értelemben is kilógtam kicsit (más célok, más korszak, stb.), de otthonosan éreztem magam közöttük, és az első perctől kezdve nagyon normális, barátságos (viszont-)közvetlenségre találtam mindenkinél. Egyre ritkább az ilyen emberi érintkezés, s akármilyen szomorú, lassan szinte élményszámba megy: köszönöm mindenkinek!

A tanyán 7. A tanyán 10.: Igáslovak a kocsi előtt

Délutánra jutott egy masszív izgalom is.
Volt a társaságban egy apa-fiú páros, ahol az édesapa motorral ment el. Nem telt el egy óra, és rohanva jön a házigazda, hogy az autópályán elcsaptak egy motorost... Na, a huszadik bevásárlós körét autózó Süti már fordult is vissza E-vel, O. is beszállt, és beugrottam hamar én is, hátha elkél az orvosi segítség.
Odaúton ment a találgatás a történtekről, de én inkább mélyen hallgattam: egyrészt a tanulmányaim miatt pontosan tudom, milyen egy baleset "fizikája és biológiája", másrészt eléggé töprengtem az élet dolgain.
Nagy nehezen mindenesetre sikerült kideríteni, hogy nem a társaságból volt a motoros. Huh.
Utóbb arra is fény derült, hogy egy ottani motoros banda egyik tagja száguldott bő kétszázzal, aztán a domb tetején megcsúszott, és a szemközti oldalra átsodródva belerongyolt egy autóba. A motoros a kocsi futóműveit kiütötte, magát meg félbevágta a szalagkorláttal. A legjobban egyébként azt (azokat) sajnálom, aki(k)be becsapódott...

A nagy ijedtséget mindenesetre ledugóztuk némi malachússal. Estére aztán már elpilledtem rendesen. Az elmúlt napokban nem jutott több éjszakánként 1-2 óra alvásnál, a tanyán folyamatosan a tűző napon bóklásztam, meg azért poharazgattam is, szóval az alkonyattal az én agyam is kezdett már nyugovóra térni.

A tanyán 13.: Koca a kismalacaival A tanyán 14.: Pihenő kandisznó

Este autólámpánál csomagoltunk, meg keresgéltük a házigazda szemüvegét (meglett, de valaki rálépett: orrnyergen hordva pont szájzugba lehetett támasztani a szárait), aztán kellemesen betömörödtünk az autókba, és lassan elszivárogtunk hazafelé. Az úton dumáltunk még egy jót, aztán Süti szinte házig hozott.

A tanyán 15.: Értetlenül álló kecskék

Nagyon jól éreztem magam. A dolgos nap elégedett fáradtságával dőltem éjjel az ágyba, és azzal merültem álomba, hogy önmagában az emberekért megérte volna a találkozó... hát még ennyi élménnyel fűszerezve!