Éled a káosz

2008. máj. 23. (péntek), 14:09, D. keze nyomán
Személyes, Mindennapok, Csípős, Elmélkedős, Szürreálium
Éled a káosz, egyetlen fuldoklón izzó, dühös pontba sűrűsödik, tömörödik, egyre feszül s koncentrálódik...
Villanás.
Csend. Az idő itt nem úr, a tér csak légüres várakozás. Fodrozódni sem mer.

Aztán megérkezik a hullám, és a tudat burka nekifeszül az elszabaduló robbanásfrontnak. A lélek meg csóvaként csapódik, magának pajzsa a hit, tudathoz köteléke a remény. A racionális elme és a szárnyalni vágyó spiritus küzdenek előre: talán épp egy világítótorony felé.

Kicsi vagyok, egyedül vagyok, kuporgok a háborgó világban, és hiába fogom népeim hálóját, minden emberszemet saját sorsának uszadéka sodor.

Egymagam az univerzum ellenében.

A mocsok árját rációval és hittel szilárdítom, reptérré változtatom, stresszoldó futásom ritmusa az anyja szívét hallgató gyermeké. Az amorf káoszgóc többé már nem hideg, mohón vért hányó harag, hanem a fű lehelte gőzölgés felett impresszióként lenyugvó, meleg gömbű nap.

Egymagam az univerzummal harmóniában.

A türelmetlen villámpuszi, a nyersen elszakított pillanat aztán letekintésre kényszerít, a szilárd talaj pedig folyadék ernyedt súlyát nyerve omlik alá zubogó örvénylésben. Újra a robbanás orkánja tombol, a beszűkülő tudat burka pedig feszül, egyre feszül.

Üdvözlet. A gyógyszertan szigorlaton, a céges kampányban, a harmadik és negyedik műszakban, a viszontagságos szociális kapcsolatokban, az egész kurva hajtás közepén.

Üdvözlet a hétköznapokban.