Fényzsilip

2010. ápr. 25. (vasárnap), 23:04, D. keze nyomán
Melankolikus, Elmélkedős, Személyes, Szürreálium
Ül a világ a fejemben rezzenéstelen, kering ereimben az elemi semmi. Nincs, mi aggasszon, nincs, mi gondolatot fakasszon, az öröm helye hűlt, a szomorúság távoli szeszély, és kétségbe csakúgy nem esem, ahogy nem gubbasztok temetett fészek felett és semmi nem csihol lelkesedés-tüzet.

Seneca bár büszke lenne rám, de én tudom: a lélek tetszhalála ez. Sajnos azonban magam miatt sem aggódom.

Hetek állnak strigula-hegyekben, sőt, hónapok az igában, mozdulat mégis csak egy helyütt van, a test börtönfalában. Elvesztek a szavaim, kacagva gurulnak előlem poros sarokba, ágy huncut ölének aljába, de hiába gyújtom inspiráció lámpáját, motiváció fáklyáját, a tartalom akaratom szilárd szorításából kipattan és szikraként az égnek elszalad. Látok tisztán és élesen, a hangokat nyelem el éhesen, de csak tükrözök minden értelmet, lecsúsznak rólam az érzelmek, mint merev acélról a játékos fények.

Alakomban otthonosan nyomasztó csend honol.

Nem keresem a megoldást, nem magyarázom, és épp csak várom, hogy megtaláljon. A szelíd melankóliában csordogáló vasárnapnak végül váratlanul megterül az asztala, a hullámok lassan átcsapnak a gáton, a finom rezdülések végiggyűrűznek a határon, a varázsmedencéhez pedig a gondolatok nézőnek mind odasereglenek - lelkesedem, tehát élek.



Watch My Dying: Hattyúdal (Moebius album)
(Kattints ide, ha nem látod a videót.)

Azt hiszem jobb, ha nem bonyolítom
azt, hogy mit hiszek így mozdulatlanul
hogy mi jár ebben a fejben egyhelyben
a magamfajta hát jobb, ha megtanul
gyorsan hallgatni és nyitott szemmel
lépést sem hagyni észrevétlenül
semmi esetlen esetlegesség
a kétkedés is végleg elkerül
talán
a szürkéskék körzés lejjebb száll
a szárnyakról hó hullik rám
a megfontolt november
a tarkóba sóhajt
nemsoká utolér, aggódni ráérek majd
hogy miféle hűség ez
ha csak egyedül értem meg
vagy néha még magam sem
van-e még értelme
a szélben van, hogy hallom
egy rég hallott hangon
pár giccses sort halkan
túl jól ismert dallam
az, amit fűt rég
betakar, elfed
a felelősség
ami nem enged
hiszen alatta
beszakadok még ahogy a fagyban
a túl vékony jég
a sor, ha volt, ma már
messze-messze jár
arra gondolok,
hogy ez milyen dolog
csak arra várok
végre megtaláljon
bárki meggyőzzön
amíg a kapukat őrzöm