Hanyatt az asztalon

2009. szept. 16. (szerda), 11:28, D. keze nyomán
Etanolic, Éji vad, Csípős, Mindennapok, Életképek
Fekszem a fedett teraszon (majdnem lounge), hanyatt az asztalon, és várom a nap végét. Kiterítve, akár a patkány élettan boncoláson, amelyiknek megvágtuk a mellkasát, és lekötözött karokkal, hörögve felült. A gyomrom egy pingpong-labda (üdv, L.), de az elhatározás egy férfias hagymás-kolbászos rántottára már megszületett - ha az nem veszik össze odalenn, a folytatásban már minden rendben lesz (üdv, B.).

Aki a másnaposság országútján rohangászik, az előbb-utóbb lerobban.

Rajtam az influenza. Látványosan nem szenvedek, hisz ha kell, szinte bármiben uralkodom magamon, de belül azért roppantul sajnálom magam. A mozgásszervrendszeremtől kezdve az emésztőrendszeremig minden fáj, de leginkább az élet. Bosszantó a csökkent teljesítmény, a fáradékonyság, adalékként a heti két-három futás plusz gyurmák is teljesen kimaradnak, ennek megfelelően hízom is, tehát még rosszabbul érzem magam... már csak az hiányzik, hogy mindezt kajálással kompenzáljam.
A szokásosnál is több figyelmet kérek, sőt, követelek, de persze kimondatlanul - találják ki. Ez nyilván lehetetlen, ha már egyszer kifelé kemény vagyok, mint az orosz tél, végül tehát a betegség nőjeként igazoltan elhagyatva érzem magam. Iszonyatos véget, borzasztó járványokat vízionálok, színpadiasan a "Két nap az élet" Merle-regény drámai címe jár az eszemben, az összes ismert betegséget felsorolom, ami ilyen enyhe - dehogy enyhe, atípikus! - tünetekkel jár...

... aztán alszom rá kettőt, és kisüt a nap. Örökké gyerek maradok.