Hatásszünet

2008. júl. 24. (csütörtök), 22:58, D. keze nyomán
Személyes, Mindennapok, Egyetem
A rádiócsend nem volt szándékos, bocs. Jó Forrest óta tudjuk: "Van az úgy, hogy az embernek nincs több köve." Az ihletet megöli a hajtás, a lelkesedést az élet dobta kesztyűk (mert nekem aztán fel kell venni, ugye), az időt meg... nos, az idő maga. Az ötletek, a gondolatok egyre csak gyűlnek, és várnak egy délutáni alvással megalapozott, esővel ringatott estére - pont, mint a mai.
Végre.

Szóval voltak vizsgáink. Az elején még sokat melóztam, széthajtott aggyal és lélekkel, ráadásul egy furcsa magánéleti kaland közepén álltam bele a monotonitás diadalát jelentő totális igénytelenség vizsgaidőszaknak csúfolt periódusába. Nincs mese, büntetlenül senki nem verheti a faszával a csalánt: a lélekölő feszítettségről nehezen álltam át egy másfajta börtönre.

Sebészetet mindenkinek aláírták, pályaszocializációs műhely kérdésként sem merült fel. A - sajnos - kevéssé hangsúlyos etikánk (amit ráadásul még szerettem is) nem sikerült különösebben jól (morál helyett évszámok...), majd jött 'A Gyógyszertan Tarrasque'. Kétszer belerúgtam, nagyobbat harapott vissza, és megállapodtunk abban, hogy augusztus végén megyek újra. Büszke nem vagyok rá, fel nem mentem magam, de abból a szempontból nem bánom, hogy nagyon fontos tárgy, és szeretném valóban tudni.
Az érdekes egyébként az volt, hogy erővel bírtam volna, egyszerűen tisztán mentális, hozzáállásbeli problémáról volt szó: nem tanultam, nem érdekelt, és általában véve a következményei teljes tudatában sem foglalkoztatott a kérdés. Az érdektelen, kötelező tennivalók általi túlterhelésekor jelentkező "leszarom" attitűd aggasztó nyugalma ilyenkor mindig betölt.

Következő játékosunk a közegészségtan (népegészségtan) volt, ami csak azért kerül említésre e hasábokon, hogy leírhassam: soha többé bolsevizmus.

Körülbelül ezután sikerült átállnom a vizsgaidőszakra (mint tudjuk, két feladat nem kétszer, hanem többször nehezebb, öt-hat állandó szerepkör meg... erm... "embert próbáló").

Radiológiából a történelmi kezdetekkel felvezetett feleletben kitaláltam a választ egy olyan kérdésre, amit "nem kell tudnia, mert ez elég nehéz". Ilyenkor jön ki a nyers szellemi teljesítmény, ugyebár, seggelős csibikék. Mellesleg másfél nap, 600 oldal, jobb eredmény nem is lehetne.

Pulmonológiára két és fél napot tanultam (elég rossz hírét keltették, pedig csak kb. 450 oldal körül lehet), viszont úgy sikerült a vizsga, hogy meghívtak kutatni. Hehe.

Ortopédiára ismét másfél napot "készültem", ráadásul a Rettegettnél vizsgáztam, aki velem mellesleg rendkívül normális volt - jegyben is kifogástalan a helyzet.

Belgyógyászatból a készülődés "két nap az élet" jeligével ment két legkeservesebb témakörömből, nephrologiából (vesével kapcsolatos betegségek tanai) és haematologiából (vérrel, vérképző rendszerrel kapcsolatos betegségek). Ez is jó lett.

Murphy persze nem alszik, egész vizsgaidőszak alatt kurva sok meló volt a céggel. Főként akut fejlesztések, illetve a Balaton Sound hivatalos szállásadó partnerei voltunk (!), a nagy üzlet meg sok áldozatot kíván. De ezt is sikerrel zártuk.

A faszagyerek életérzés nyilván elöntött, de azért hamar újra a földre kényszerítettem magam: még mindig sehol nem vagyok. A személytelen nagyvilág sajnos csak a kézzel fogható, számokban mérhető sikereket képes értékelni, és hiába nyújtok sorozatosan kiugró teljesítményeket még az "elithez" képest is, de idő kell ezek beéréséhez. Nem utolsó sorban abszolút mércén ítélem meg magam, nem másokhoz viszonyítva, és van még bőven hova fejlődni.

Dióhéjban ennyi az elmúlt két hónap történése. E pillanatban annyira nem is hajtok, mint cégalapításkor, bár vannak elég durva időszakok. A belső vívódásokat és örömöket retrospektíven, tömörítetten meg úgysem lehet rendesen átadni, de a kételyek java továbbra is üldöz, úgyhogy lesz még visszhangjuk. No, látogatóim egyébként is csekély táborának sikeres leépítése után akkor vágjunk is bele a folytatásba!