Káros feltámadás

2006. márc. 26. (vasárnap), 23:23, D. keze nyomán
Mindennapok, Éji vad, Elmélkedős
Élő-agyhalottként gondolattalanul úszkáltam a világ ragadós-nyúlós nedvében, így az erőlködés helyett végül lefeküdtem aludni. Nem megy.

A kötelességek szúró ösztökéje a lassulás képességének hiányáig juttatott. Vágyódom a meleg nyáresték csendes, lágyan-lassan ringatózó ölelése után, s helyette a muszáj monoton mozdulatlansága merevíti el testem fájóvá, lelkem felszínesen érzéketlenné.

S mily furcsa: a fáradtság holtpontján átbukva tudatom háttérbe húzódik, és lassan tered enged oly nagyon hiányolt ösztönös, intuitív, érző belső világomnak. Életre kelek. Ilyenkor egy keveset visszakapok gyermekkorom mélyen megélt pillanataiból, hogy másnap felkelve újra meg kelljen keményítenem burkomat, s újra eltemessem a mélyen érzékeny lágyrészeim.