Kérdőjel-kontraszt

2009. dec. 09. (szerda), 00:39, D. keze nyomán
Észosztó, Elmélkedős, Dühből, Mindennapok
Nézem a legutóbbi bejegyzésem dátumát és rettenetesen röstellem magam. Pedig úgy tűnt, mintha azóta csak párat aludtam volna (szinte igaz is).
Elpörög mellettem az idő, újra és újra tudatosan kell emlékeztetnem magam, hogy tíz percenként máshoz kapni teljesen értelmetlen.

Voltak itt napok másként is. Két hete egy vasárnap délutánon kiszabadultam fotózni: együtt rezdültem a világgal, felszabadultam, és megint felismertem saját arcom. Néhány órára.
Múlt héten szinte felkiáltottam: édes Istenem, micsoda gyönyörű este! A fák ujjai közt huncut szél hozta suttogva a völgy titkait, s a levegőnek tavaszi, igen, egészen tavaszi illata volt. Még az égi országutak is lassabbak voltak, pedig minden élt, minden zizegett - tényleg mintha tavaszodott volna.
Előbb csak mosolyognom, majd szélesen vigyorognom, sőt, nevetnem kellett, annyira intenzív volt körülöttem az egész kert. A télelőn sosem látott meleg állatot s növényt hitegetett, egy pillanatra kizökkent a kerékvágásból a természet is, aztán most majd eltipor minden hamis reményt a Télkirálynő zsoldosainak fényes jegű, nehéz fagycsizmája.

De ez még mindig egy követhető ritmus, egy érthető rejtély. Szemben az emberrel.

Már ott kezdődik, hogy önmagam egy kibaszott nagy kérdőjel vagyok. Tudom, hogy mit kéne tennem, de fogalmam nincs, mikor jut rá idő. Tudom, hogy merre tartok, de fogalmam nincs, hogyan. Tudom, mások mit nem tettek, legfőképpen le az asztalra, és döbbenettel szemlélem, mégis mennyit vesznek fel róla. Tudom, honnan kezdődik egy kapcsolat, és értetlenül nézem, ahogy jópáran az önző érdekekkel összetákolt, önámításokkal keresztbeszigszalagozott hazugságokat ennek nevezik. Tudom, mi az erkölcs, a becsület, és nem tudom, hová rejtették az emberek elől.
Nem értem én ezt a világot.

Unom a képmutatókat, fuldoklom a hazugok tengerében, és bele akarok rúgni a kispolgárokba, meg akarom botránkoztatni őket, hátha ettől végre felnyílik a szemük, és többé nem lesz elég a zöld gyepen szaladgáló labrador, meg az ebéd pontban 12:00-kor.

Volt egyszer egy csajom derékig érő, mit érő, omló göndör aranyfürtökkel. Sosem látott kontrasztja markáns, kemény proletárférfi-lelkének. Megkérdezte tőlem: te ki mered mondani, hogy tudod, ki vagy?

Gondolkodtam pár másodpercet.

Igen. Tudom, ki vagyok, és el tudom helyezni magam a világban. Látom hibáimat és erősségeimet, múltamat és céljaimat, és már nem hazudok magamnak, mert más helyettem úgysem fog cipelni semmit. Nem vagyok mártír, de szeretnék próféta lenni, nem vagyok senki, de számos talentumom adatott.
Nem csak nézem, hanem látom az embereket, értem, hogy mit és miért csinálnak, de fel nem foghatom, ez hogyan elég nekik.

Tudom, ki vagyok, és fogalmam nincs, kik vagytok ti.



Aláfestő videó: Anaal Nathrakh - The Technogoat