Kicsikorog

2015. feb. 12. (csütörtök), 14:57, D. keze nyomán
PhD, Unom nagyon, Elégmár..., Mindennapok
There are two kinds of pain. The sort of pain that makes you strong, or useless pain. The sort of pain that's only suffering. I have no patience for useless things.
(Kétfajta fájdalom létezik. Az a fajta, ami erősebbé tesz, illetve a hasztalan. Az a fajta, amelyiktől csak szenvedsz. Nekem nincs türelmem hasztalan dolgokra.)
Frank Underwood,
House of Cards

Meddő percekben ápolgatott, meghitt bűntudat zuhog le a fűrészes sziklák között, szikláról zakatoló malomra, üresen csikorgó malomra. Álló mozgásban vagyok, egy statikus zörej, tervező bolond, körülményes röhej.

Ismét szikére cserélném a csákányt, gyümölcsöző gondolatra a darálót, ismét árral szemben, ismét összeszorított ököllel.

Megfakultak az átmenetek, nincs rajtuk már örömhímzés, kőből építenék már házat, nem sátorból kerítést. A fáklya lángja pedig mindig eggyel tovább táncol a sötétbe, huncut táncba hív örökké előre, és csak hiszem valamerre a kandallót, látni már a fáklyát sem a sűrű, sötét erdőben.

Kapaszkodó indák, felköhögött reggelek, nevető homlokzat mögött hiányzó szobák. Ülök a monoton és már nagyon unom, nem is tudom, mivel játszom.
Mellém eső forró ölelés, bennük ragyogó meghitt öklelés, összetett szerelem, egyszerű szeretem, megterhelő élmény, éjszakai festmény.

Alakjáról gondolkodó, belülről gombolkozó vágyak, ordítva balettozó, sikoltva omladozó szerelem, erősen megterhelő emberem, embereim, cinizmusaim, alakváltó érzelmeim.

Lelket újítanék, kapcsoljuk hát a mumust.