Előkészületben a Mi kis világunk című tragikomédia. Rendezte: az Élet. Főszereplők: társadalom (OMG, ROFL és LOL szerepében), én. Egotrip. Bad trip. Orvostanhallgató-betegség. Tripper. Is. Szűzen senkit nem engednék orvosira, ide pucábanvér s golyók kellenek, nem seggelős nyámnyilák, éretlen puhapöcsök. A betegekért. A kis magyar betegségügyért. Fél lábon is kibírjuk! Fél lábon ugrálva. Ugrálós-asszociációs, saltatorikus. Mint az idegen vezetett ingerület. Ingerülettel megvezetett idegenek. Megjönne a felsőbb értelem, a fejlett létforma, és még ki sem... Teljes írás »

A Weeds (Nancy ül a fűben) engedhette ki a szellemet a palackból. Soha nem voltam sorozatjunkie, de egy késő éjszakai nemalvás keretében megakadt a szemem a Dexteren, azt rojtosra néztem, majd a Showtime vonalon továbbmozogva elkerülhetetlen volt a... Teljes írás »

Az alig pár lépésnyi favár palánkján, bő ölnyi magasan, sorban egymás mellett ültünk. Egyikük áthajolt előttem, önkéntelenül is távolabb húzódtam, pedig tiszta volt, és a várt áporodott, avas, alkoholszagú lehellet is elmaradt. Iszogattunk, a tábortüzek és a liget fáin lógó lampionok fényei és árnyai pedig meghitten játszottak mindenütt.

A közösség talán... Teljes írás »

A polgárháború mozsárágyúinak és szőnyegbombázásainak elültével az embernél idősebb törvény szerint megfogyatkozott a túlszaporított csirkefarm.
A maroknyi túlélő közül ki-ki magányosan, vagy kisebb csoportokban indult neki a világnak, magával cipelve összezúzott civilizációjának többé már használhatatlan, ám lelki szálakkal reményként magához... Teljes írás »

A hosszú, keskeny, ám magas, fertőtlenítőszagú kórterem hosszanti falai mentén, a jobbról szürkén bepárálló fényben állnak az ágyak. Legtöbbjükön beteg emberroncsok hevernek; kifelé szenvtelen, befelé szenvedő pillantásaik többnyire már másfelé révednek. Mély nyugalom ül a termen, a melankolikus elmúlás kedvesen simogató fátyla elnyomja az éleket.

Akad a téblábolók közt egy igazán, esszenciálisan gonosz. Húsa már rohad, bár még él, és rendszerint a magatehetetlen agonizálók megalázásával, kínzásával tölti idejét.
És akad egy igazán, esszenciálisan jó is. Arcáról már lefoszlottak az izmok, fogsora koponyát idézően villan elő, s jobb alkarja és kézfeje is csak csont és ín. Kedvessége valahogy belülről fakad: nem ijeszt, önkéntelenül is gyermeki-ártatlan együttérzést, lenézést nélkülöző sajnálkozást, zsigerből fakadó rokonszenvet ébreszt.

Kedves most egy matractalan ágy vasán fekszik, és valami okból felemeli csontkezét - talán üdvözletként, vagy kér valamit?
Ágya egy pillanat múlva valahogy alacsonyabb, majd Kedves már egy másik, szintén vasára csupaszított ágy alól néz ki - hideg fém fekhelyével együtt megalázón oda tolta be Gonosz.

A szanatórium ódon, monumentális eleganciát sugalló épület, tán még akkor is állni fog, mikor már nem lesz az ember, hogy lakja. Hosszú, S alakú aszfaltkígyó-feljárója enyhe lejtőn, ősöreg, vadregényes titkokat susogó fenyők között vezet lefelé.
Többen menekülünk az úton. Mindannyian ismerőseim, szeretteim, erőnket megfeszítve futunk.
Gonosz a szanatóriumból egy kis katapulttal Kedves csontjait lődözi ránk. Arcom előtt egy lábszárcsont bukdácsol a levegőben, fejünk felett egy lapocka süvít el. Mi pedig rohanunk. Lélekszakadva.

Még Balatonon ezt álmodtam. Nem próbáltam megfejteni, és nem is kezelnek vele.

Valami táborféle, talán épitő, vagy egyetemi, de semmiképp sem koncentrációs. Hatalmas területen sok-sok, aránylag nagy, de több kisebb lakásból álló fakomplexum, jellegzetes forfalap falakkal, emeletes ágyakkal, és keményen klikkesedő... Teljes írás »

Az imént azt álmodtam, hogy egy Dread Lord vagyok (kár, hogy nem DK - azt jobban szeretem), és a kertünk régi elrendezésében egy feltehetőleg ork hőssel a meggyfa alatti expansiont (aranybányát) őrizzük egy erősen elhúzódó Warcraft III meccsben. A másik oldalon is egy ork hős, egy Tauren Chieftain, meg egy félmeztelen, buzeráns paladin volt, akik meg a kert végében lévő két expjüket őrizték; persze az egész csapat magas szintű (7-8+). No comment.