Lobogó

2007. jan. 10. (szerda), 16:33, D. keze nyomán
Álom, Éji vad, Szürreálium
Az alig pár lépésnyi favár palánkján, bő ölnyi magasan, sorban egymás mellett ültünk. Egyikük áthajolt előttem, önkéntelenül is távolabb húzódtam, pedig tiszta volt, és a várt áporodott, avas, alkoholszagú lehellet is elmaradt. Iszogattunk, a tábortüzek és a liget fáin lógó lampionok fényei és árnyai pedig meghitten játszottak mindenütt.

A közösség talán valós, talán csak társadalmi sziget lehetett. Mindannyian "lejött" csövesek voltak. Sokan csak az alkoholtól és az utcai élettől szabadultak, mások a drogot is legyőzték, a legvadabbak még pszichotikus bajaikon is túltették magukat. Fogalmam sem volt, mit keresünk a barátaimmal a szinte idillikus, de azért mégis idegen kommunában.

Felmentem a régi hajóházhoz. Kopott sötétzöldje szinte alig látszott, a hold hideg fénye kékes derengésbe borította. A gyógyszerészt kerestem - úgy rémlik, rossz előérzetből rajt akartam tartani a szemem.
Bekémleltem a poros, régi üvegű ablakon. Semmit nem láttam, de mintha egy szempár tekintett volna vissza. Hátrahőköltem, majd a félelmet legyűrve, magamat győzködve újfent közelebb hajoltam, és tenyereimmel szemellenzőt alkotva próbáltam kilesni a koszos, elutasító belső teret.
Úgy sejtettem, mintha látnám magammal szemben a gyógyszerész arcát. Hirtelen valaki a vállát enyémnek feszítve elkezdett oldalt tolni, mintha csak ki akarna túrni remek kis megfigyelőhelyemről.

A vér megállt az ereimben. Látatlanul is tudtam: a gyógyszerész került valahogy mellém. Perdülés közben megragadtam, és egy kézzel, a ruhájánál fogva a tóba hajítottam. Íves röptét hamar elnyelte a sötétség, majd az éj csendes nyugalmába tolakodón robbant be csobbanása.

Kicsit megkönnyebbültem. A sarkot megkerülve az ajtón át a hajóházba léptem. Oltárszerű, fekete selyemmel borított, hatalmas ágy állt a régies fa épület egyetlen, néhány lépés hosszú helységének végében, és nagyon vágytam rá, hogy lepihenhessek. Közben kintről a barátnőm hangját hallottam. Közeli ismerősömnek éreztem a belépőt, de mégsem a párom volt.
Egy pillanattal később már hanyatt feküdt az ágyon; meztelenül, térdeit felhúzva kínálta magát.
Odaléptem, a félig ismerős-félig idegen, nagyon szeplős, halottfehér arcba néztem, és megundorodtam tőle. Csurom víz, és sok helyütt zsírosan kormos volt.

Az idő megszakadt, és mikor legközelebb felriadtam, már a szobámban feküdtem. Tágasabb és a megszokottnál is fényűzőbb volt, gazdag brokátok és selymek borították, és a végében kandeláberek közt hatalmas, oltárszerű ágy állt.
Az alig beszűrődő meleg, lágy fényfoltok a fiókos szekrényen remegve otthonos hangulatot teremtettek. Bóbiskolva merültem el bennük.

Megint felriadtam: egészen tisztán hallottam egy Zippo rugójának pengését. Emlékeztem egy nagyon jóképű, igazán rokonszenves ex-csövesre. Lobogó korábban piromániás volt, de a közösség tagjai közt megtalálta helyét.
Pámikszerű rémületbe estem. Hiába kerestem tekintetemmel, szőke feje bújócskázott a huncut fényfoltok között, mindig csak annyit láttatva magából, hogy pont ne tudjam, ő-e az. Pedig tudtam.
Agyam lázasan kereste a megoldást, fel akartam kelni, de testem nem engedelmeskedett. Vad reszketésben, de ernyedt bénultságban hevertem az ágyon, ahogy fellobbant a sarokban a narancs tűz kormos lángja.

Halálfélelmem volt. Testem béklyójába zárva képtelen voltam bármit is tenni. Végül addig eljutottam, hogy előkerült éjjeliszekrényemről a saját öngyújtóm. Látni akartam Lobogó arcát. Látni a bizonyosság erejével, hogy tehessek ellene. Lángot csiholtam a Zippom csúcsán; ám reszketésemben, újfent bénán lecsukló karral magam alá, az ágy gazdag szövetei közé ejtettem a tüzet. Éreztem a combom szőrein a perzselést.

A szőke haj az én arcom keretezi? Én vagyok vizesen kormos?

Azt hittem, az addigi pánikszerű halálfélelmet nem lépheti túl semmi. Most kétszerezett erővel tört rám a totális megsemmisültség.

Nem bírtam tovább - teljes erőből kiszakítottam magam az álomból. Anyám lépteit hallottam a folyosón, munkához ébredt. Szólítottam kétszer, és miközben a hátamat csiszálta, huszonöt éves fejjel hadartam neki, ahogy... élve felgyújtattam.