Ma láb nélkül keltem fel
2006. máj. 24. (szerda), 10:31, D. keze nyománÉletképek, Fejemfalba, Röhög, Szürreálium
Döbbenetes, tragikomikus érzés volt, és ahogy a vélt veszélyre villámgyorsan kitisztult a tudatom, már anyámon gondolkodtam, aki elzsibbadt lábbal állt fel a TV elől, és simán elszakította egy-két bokaszalagját.
Azt azért sejtettem, hogy érezném, ha fájna, de elvileg azt is éreznem kéne, hogy zsibbad. De én semmit nem érzek.
Mire felhúzkodtam magam a gurulós főnökszékembe, addigra már beütött a hangyaháború is. Alighanem a cicó nyomta el az én lábamat... ahogy a köznyelv mondja: "Könnyű más f.szával verni a csalánt."
Persze eszembe jutott egy korábbi ügy is. A bajai halászlé-főző versenyre mentünk le, aztán visszafelé az ismerősöm friss nagygenerálos Skodája megpusztult, úgyhogy kb. 40 km-enként tolni kellett egy felet.
Jó későn értünk haza, meg iszogattunk is, úgyhogy rendesen kimerültem.
Másnap irgalmatlan ordítozásra ébredtem. Egy másodperc múlva rájöttem, hogy én ordítok, aztán még egy másodperc múlva arra is, hogy azért, mert mindkét vádlim brutális, tetániás görcsben áll, és irgalmatlanul fáj! Teljesen szürreális élmény volt felismerni, hogy a saját ordításom ébresztett fel.
Szép kanyar volt legalább annyira kinyújtani, kilazítani a lábaim (fájdalmas eljárás), hogy le tudjam kínlódni magam a földszintre egy calcium-tablettáért...
De legalább jól alszom!
-
(#843)Névtelen2006-05-25 07:09:13
Szia!
Az ilyen kar-elfekvésre van egy ősi, többezer éves recept.
A tenyeredbe hajtod a fejed.
A könyöködön támaszkodsz és így egy jó 20-30 cm-vel magasabban van a fejed a földnél.
Garantáltan nem fekszed el.
Ennyi. -
Én egyszer katonaságnál az őrtoronyban jártam így.
Elbóbiskoltam, és jött a hívás, amikor be kellett jelentkeznem.
Amikor fel akartam állni, úgy csuklottam össze, mint ha nem lennének csontjaim. :o)
Hirtelen úgy beijedtem, hogy most mi a fene van. :D -
Jaja, a karommal én is gyakran járok így. Lábnál is hasonló a helyzet, csak ugye rá akarsz állni. :)
Nem tudom, mennyire érezhető írásomból, de azért nem volt tragikus a helyzet! Kifejezetten érdekes, újszerű tapasztalat volt, és azzal azért tisztában voltam, hogy egy éjszaka alatt még a részleges lebénulásra is elenyésző az esély.
Elmeséltem ma egy kedves barátomnak a reggeli eseményeket, és kiderült, hogy egyszer már ő is járt így: négykézláb kellett közlekednie a lakásban, mire visszatért a keringése. :) -
Én a karomat szokatam így kinyírni. Ráteszem a fejem és arra ébredek, hogy... nem is ébrdek semmire, csak úgy fölébredek.
Na olyankor olyan, mint ha nem is az én kezem lenne, az ujjaim pedig karomszerűen be vannak hajlítva. Nem kis erőlködés kell, hogy meg tudjam őket mozdítani.
De azért összeesni.. ez nagyon durva, még nem hallottam hasonlót.
