Magyar betegségügy
2007. jan. 30. (kedd), 19:30, D. keze nyománÉletképek, Elmélkedős, Észosztó, Fejemfalba, Keserű, Szürreálium, Orvoslás
Az orvosképzés során napjainkban (is) óriási hangsúlyt fektetnek a betegközpontú szemléletre, az orvosi alázatra és hivatástudatra.
Az intelligenciára azonban nevelni nem lehet. Ki merő kockaságból, ki tudatos törtetésből ("a beteg egy lépcsőfok a karrieremben", tartotta annak idején N.), ki orvosdinasztiába születésének előjogán hárítja el biztos kézzel a rárakódni igyekvő emberséget. (Én is orvosokkal teli családba születtem, mégis fogékony vagyok mindenre.)
A nem-annyira-ember típusa, az általános értékvesztés tehát az orvosi hivatást sem kíméli. Az emberi jellem hibái általánosak a társadalom teljes keresztmetszetén.
Napjainkra a hagyományos biomedikális gyógyászati modellt már kezdi leváltani a biopszichoszociális modell. Míg előbbi a test javításáról szól, utóbbi már figyelembe veszi az egyént testi-lelki szempontból csakúgy, mint környezetében és a társadalomban betöltött szerepében. A biomedikális modell azonban még él, és érezteti hatását.
Az orvostársadalom zárt, hierarchikus rendszer, de a fentiek ellenére is meglepően gyorsan és felvilágosultan reagál. Hatékonyan csiszolja tagjait, ami valahol annak is köszönhető, hogy "minden orvos holtáig tanul".
A szakmai szempontok mellett azonban ott szerepelnek a gazdasági-politikai erők is.
Az orvostanhallgatók az ország egyik legnehezebb egyetemén hat évig tanulnak. E testet-lelket próbáló hat év teljes embert kíván, magamon kívül mindössze egyvalakiről hallottam, aki a kezdetektől fogva dolgozik, és még nem bukott ki.
A medikus, medika ezidő alatt tehát nagyban függ szüleitől, és csak nagyon későn (jellemzően az utolsó évek alatt) képes legalább arra a minimális egzisztenciális önállósodásra, mely korának természetes vágya. (Gondoljunk bele, egy friss diplomás orvos ideális esetben is legalább 25 éves! Mások ekkor már két-három éve a piacon mozognak!)
A diploma után kezdődik a szakképzés (rezidensképzésnek is nevezik), mely szakiránytól függően átlagosan további 4-7 év. Négy évet számolva is tíz esztendőnél tartunk, mire az orvos önállóan praktizálhat. Szakképesítésének megszerzéséig teljes munkaidőben (ügyeletekkel, miegyébbel) dolgozik a kórháznak, miközben fizetése nem éri el a bruttó (!) 130.000 forintot! Szakorvosként ezt már nettóban is megkeresi...
Előbbi fizetést eddig az állam adta, a legfrissebb törvényjavaslatok szerint azonban a kórháznak kell majd állnia a rezidensek béreit. Annak a kórháznak, amely ágyszámot csökkent, lélegeztetőgépet próbál venni, és arra nincs pénze, hogy fűtsön.
Ezzel el is jutottunk az aktuálpolitikához.
Az egészségügy szó szerint feneketlen zsák, jelen formájában akármennyit ölnek bele, az el fog folyni. Reformja kötelező lépés, a nagy kérdés azonban a mód.
A jelenleg elindított koncepciótlan, kaotikus és kapkodó eljárás biztos kudarcra van ítélve. Már a reformok bejelentésekor mondtam ("én megmondtam, én előre megmondtam..."), hogy senki ne várjon csodát, az egészet a több biztosítós rendszer bevezetésére találták ki, és nem fog menni.
Na vajon mit jelentettek be következő lépésként? A több biztosítós rendszert. Tegnap hallottam.
Számtalan kórházba vagyonokat öltek (milliárdos nagyságrendű műtőfelújítás, ugye), melyek közül sok nem is lesz kiemelt kórház. Az ellátás színvonala nemhogy emelkedni nem fog, de még sokkal többet kell majd várni mindenre. A leépítésre váró intézményekből a vezetők át fognak szivárogni a kiemelt kórházakba, egy friss szakorvos tehát vagy kiváló kapcsolatrendszerét értékesíti, vagy óriási szerencséje van, vagy megy egy elfekvőbe felmosni.
A szabad orvosválasztásból annyi marad, hogy körülbelül százezer forint kifizetése után valóban oda mehet szülni a kismama, ahova szeretne. Mindegy, hogy egy új teremtmény világrajövetelének csodájához nincs összhangban orvosával... ha fizet, mehet.
Az orvosokat kötelezték, hogy minden gyógyszerből a legolcsóbbat kell felírniuk. Erre készült egy rendszer (huh, valaki mekkorát kaszálhatott), amelyből az interneten át lekérhető az aktuális helyzet. (Mellesleg ez a szisztéma további támadási felületeket teremt, és amint azt egy több ezer főt foglalkoztató kórházigazgató szájából hallottam: tele vannak ötletekkel, szeretnék fejleszteni a kórházi infrastruktúrát, de pillanatnyilag csak azért küzdenek, hogy egyáltalán orvosaikat megvédjék a rendszertől.) Mari néni tehát bemegy a háziorvosához, aki üdvözli, kedves hogyléte felől érdeklődik, majd a vizitdíj megfizetésére kényszeríti. Az imígyen megalapozott jó hangulatot azzal folytatják, hogy a három hónapos munkával és szenvedéssel beállított véralvadásgátló (inzulin, stb...) helyett most kap egy újat, mert az három forinttal olcsóbb, de legalább újra el lehet játszani a beállítási procedúrát. Mari néni mindezt tíz perccel hosszabb várakozás után tudja meg, mivel a rendszer épp terhelt. De Mari néni örül, mert aznap legalább jutottak valameddig; múlt pénteken például azért ült potyára másfél órát a rendelőben, mert megszakadt az internet.
Az egészben a legszomorúbb, hogy a hazai viszonyok közt e történet nemhogy nem kirívó, de várhatóan teljesen általános lesz.
Az orvos pedig azon gondolkodik: miért is tanult ő tíz évet, miért is szenvedett annyit egy lélekölő folyamatban, miért is költöttek rá annyit a szülei, az állam bácsi, meg önmaga is? Jah igen: azért, hogy gépelgessen, adminisztráljon, meg lekérje a legolcsóbb gyógyszert. Egy orvostanhallgató képzése szemeszterenként körülbelül másfél millió forint (évente megközelítőleg 3 millió forint), a szakképzés díját, illetve az orvos(tanhallgató) által megvásárolt felszerelést (műszereket, könyveket, kesztyűket, stb.) nem is említem. Taníttatásának megtérülése körülbelül 20-25 év!
Mindezt azért, hogy utána szart vakarjon a semmi közepén, állandó egzisztenciális bizonytalanságban?
Sokkal járhatóbbnak tűnik például a holland modell (tudtommal Angliában is így van). Ott a beteg először betelefonál az ápolószemélyzetnek, akik megmondják, egyáltalán be kell-e mennie. Szükség esetén is először az ápolószemélyzettel érintkezik, akik képesek elvégezni a kisebb vizsgálatokat és kezeléseket - enyhébb esetekben tehát a beteg még csak orvost sem lát. Egy egyszerű, de amúgy széles tömegeket érintő náthánál például felesleges is lenne.
Az ápolók csak akkor küldik tovább a beteget, ha valóban szükség van orvosra, és az orvosok is csak akkor veszik igénybe további, más szakorvosok tudását, ha az tényleg elengedhetetlen.
Az iszonyú összegekért képzett orvosok tehát tényleg csak akkor lépnek a képbe, ha arra valóban szükség van. Mi lesz nálunk ehelyett? Az orvosok legnagyobb hányada perifériára szorul, és tudása töredékét fogja használni - miközben a relatív szakemberhiány fennmarad.
A gyógyászat sosem lehet "nyereséges üzlet", legfeljebb veszteségcsökkentő - és abból sem üzleti jellegű.
Aki valamiért direkt, kézzel foghatóan fizet (lásd vizitdíj), az valamelyest joggal várhatja el, hogy megkapja pénze ellenértékét. Az orvoslás azonban nem egy szolgáltatás. Hiába adja az orvos tudásának legjavát, hiába a legkörültekintőbb therápia, számos betegségnél semmi nem biztosítja 100%-ban, hogy egyáltalán felismerhető, vagy gyógyítható. A páciens pedig csalódott, már csak azért is, mert a világviszonylatban is kiemelkedő arányú társadalombiztosítását mindenképp fizetnie kell, mégha az nem is annyira kézzel fogható.
Sokszor arra gondolok, hogy az egészségügy leépítése tudatosan zajlik. A lerobbant iparágat aztán olcsón lehet értékesíteni, valaki(k) pedig végül nagyon, úgy értem, nagyon nagyot akasztanak.
Egy kiemelt szerepű hivatás (és presztízsének) tönkretétele, társadalmi feszültségek és számtalan adófizetű pénzének árán.
Eszembe szokott jutni az az orvos is, akivel a 72 órás ügyeletének vége felé beszélgettem. 72 órán, tehát három napon át megfeszített összpontosítás, hibamentes és tökéletes munkavégzés. Ugye?
Nem a műhibák a megdöbbentőek, hanem az, hogy csak ennyi van. Napról napra orvosok ezrei tesznek kisebb csodát úgy, hogy elérhető felszerelésük, munkakörülményeik nyugati kollégáikéval még csak köszönőviszonyban sincs.
Ráadásul dilettáns politikusok és visszataszító, "zavarosban halászó" gazdasági érdekek szabják meg a gyógyászati állapotokat.
Belegondolt abba valaki is, mit jelent egy ember sorsa felett dönteni? Elképzeltétek már azt az iszonyú felelősséget, amikor apátok, anyátok, testvéretek felett állva percek alatt évtizedekre kiható, élet-halál döntést kell hoznotok? Nem általánosan 'egy' emberről, hanem konkrét, létező személyekről beszélünk!
Az orvost érő, a tragédiák és mérhetetlen stressz okozta lelki terhelés pedig még szóba sem került. Letenni pedig nem lehet, hisz utána ott van még a nagy kérdés: hiába dolgoztam ennyit és ennyire becsülettel, miből lesz a gyereknek új cipő, tankönyv, kenyér?
Pénzben e teher nem kifejezhető, pedig az orvos szempontjából a legsúlyosabb! Kit nem őröl fel az évtizedeken át tartó, kilátástalan küzdelem, melyben mégis mindig, újra s újra igyekszel megtalálni a szépet?
(Meg lehet. Ott van, ha nem fedi el az éhes szájú gyerek sírása.)
Összességében mindezt 72 órás ügyeletben is, havi 130.000-ért is, éjjel-nappal, ünnepekkor is - mindenkor tökéletesen hibátlanul.
Hittel-vassal.
-
(#1393)D.2007-02-06 12:31:33
Szerintem nincs félreértés, pontosan ezt írtam.
"Tényleg nem látok rá az adók meghatározására (valóban nem értek hozzá)"
A logikai vonulat kedvéért kérdőjeleztem meg azt, hogy az egészségügyhöz legalább valamennyire értek-e.
Codorra:
mint az orvos műhiba, 48 órányi ügyelet után ne végezzen el egy agyműtétet
Ez azért ennyire nem egyszerű. Magad vagy ügyeletben, és behozzák a beteget, akkor meg kell csinálnod, vagy meghal. Sarkítottnak tűnő, de korántsem egyedi helyzet.
A többivel egyébként maradéktalanul egyetértek. -
Szia!
Dúalon:
némi félreértés:
Az egészségügyre viszont van rálátásom, mégha nem is teljes körű.
No, én nem az egészségügyre értettem, HANEM KONKRÉTAN a cigeratta-fogyásztás visszafogására irányuló adóemelést.
És ezért írtam, hogy, ha valaki ehhez nem ért, nem baj, de akkor ne csinálja (mint az orvos műhiba, 48 órányi ügyelet után ne végezzen el egy agyműtétet).
Az egy szép elgondolás, hogy jól megadóztatjuk a terméket és visszaesik a fogyasztás.
Felőlem mehet is, de azért jó lenne, ha pár év múlva megnézzük az empirikusan, hogy ez valóban így lett-e, az elméletnek megfelelően.
És nekem az fáj, hogy az elméletet több okból is, de "arcon köpi" a gyakorlat, ugyannakor erre az a reakció, hogy tovább emelik az adót.
És erre írtam, hogy nem baj, valaki nem ért hozzá, de akkor legyen már benne annyi, hogy feláll az asztaltól és imigyen szóla:
"This is NOT my cup of tea."
Egyébként, ha értesz hozzá, akkor bocsánatot kérek. Ez esetben viszont kérnék, egy javaslatot, hogy mit kellene tenni az ügy érdekében (vámosok munkáját erőteljesebben számonkérni nem biztos, hogy járható út: adalék:
lezárták 2005 végén az UKRÁN határt cigi szempontjából.
2006 szeptemberében már "csak" 13%-a a dobozoknak származott onnan (2005-ben 23%; 2004-ben olyan 18).
Tehát ez se az igazi.).
Ennyi. -
Eszem ágában sincs megmérkőzni a másik doktori iskola tagjaival. :)
A naiv ideológiai felfogásom jogos lehet, hisz már a tanáraink is hangsúlyozták, hogy ami az egyetem falai közt folyik, romantikus lovagregény ahhoz képest, ami a tárgyalóteremben folyhat.
Tulajdonképpen helybenhagyom inkább az egészet. Nincs igazi valós életbeli tapasztalatom (műhiba)perekben. Ezért aztán vitázni sem akarok. Tény, a jogászok közt is vannak keselyűk, nyerészkedők, akik a mások kárából akarnak előnyökhöz jutni, de megjegyzendő: tőlük is jogászok védik meg a rászorulókat. -
Elöljáróban hangsúlyoznám, hogy számos jogász ismerősöm közül az egyik az unokabátyám, a másik egy kedves barátom, és nagyon korrekt emberek, semmi baj nincs velük.
Az általad vázolt magyarázat (a formális racionalitással kapcsolatban) nagyon szép - ideológiaként. A gyakorlat számomra eddig sehol nem igazolta.
A jogászat nem a törvény idealista interpretációja, hanem a (szándékkal vagy véletlenül hagyott) kiskapuk felkutatásának és kihasználásának tudománya; a (jog)rendszer aktuális érdek szerinti hajlítása.
Az orvospereknek csak kis hányadában teljesen egyértelmű a műhiba ténye. A tiszta ügyekben nyilván nem kérdéses a felelősség (vigye is el az orvos, vállalta!), a kétes esetekben azonban még a felkért igazságügyi szakértők véleményét is úgy magyarázzák, ahogy az épp a felkérőnek kedvez. Célirányosan olyan kérdéseket tesz fel mind a vád, mind a védelem, mellyel a tényleges igazságot úgy hajlíthatja, hogy bár kézzel fogható hazugság nem történt, de az "ítélők" fejében a valóság az érdek szerint ölt testet.
Érzésem szerint itt csupán arról van szó, hogy a jó értelemben vett naív, idealista megközelítésed ütközik a személyesen és ismerőseimen keresztül megélt tapasztalatommal.
Az orvosok szempontjából az orvosperekben a vád embereiként dolgozó jogászok szakmailag hozzá nem értő, a hibákra vadászó, vagy nem létező hibákat szánt szándékkal létrehozó szereplők.
Így rögvest mindenki szívébe zárta őket, nem igaz? :)
A beszélgetést mindenesetre nem szívesen vinném el ebbe az irányba. Kérlek, ne arrogáns lezárásnak vedd (természetesen örömmel olvasom válaszod); főként a fentebb is említett, általam nagyra becsült jogász ismerőseim tiszteletben tartása miatt hanyagolnám az orvosok versus jogászok mérkőzést. :) -
Na, azért azt szeretném leszögezni, hogy nem a joggal van a baj, hanem azokkal, akik - rosszul - alkalmazzák.
Nagyon sokat lehetne a jogon filozofálni (és érdekes is lenne addig, amíg nem kellene megtanulni :D ). Kétféle gondolkodásmódot különböztetünk meg (Max Weber szerint): materiális racionalitást, illetve a formális racionalitást (ez utóbbi a jogászi gondolkodásmód is). A kettő között a különbség igen lényeges. Ha valaki hazudik, a nem-jogász ember azt mondja, hogy ő hazug. Ezzel szemben a jogász csak akkor mondja, hogy ő hazug, ha azt a bíróság kimondja, addig ártatlan. Minket is szabályok kötnek, hisz a jogi világban nem babra megy a játék általában. Talán ez az eltérő gondolkodásmód lehet az alapja a nem-jogászok idegenkedésének, előítéleteinek. De hogy ne legyek OFF, és kötődjön a témához is a mondanivalóm, megemlíteném, hogy a jog a cselekményt vizsgálja. Egy orvosi műhibánál az a fontos, hogy az orvos hibázott akkor, amikor nem lett volna szabad. A törvényekkel az állam csupán azt fejezi ki, hogy komoly felelősség terheli a doktort, nem veheti félvállról a munkáját. Igen, a magyarországi viszonylatok szerencsétlenségéből fakad, hogy egészségünk őrei túlontúl vannak terhelve a rendszer elégtelenségei miatt. A jog azonban ezt nem veheti markánsan figyelembe, hisz létezik a szabad akarat (a jog mérsékelt determinizmust fogad el). Ha a doki nem tudja körültekintően elvégezni a feladatát, akkor ne kezdjen bele. Azzal, hogy vállalta a munkáját, a kockázatot is magához ragadta.
Most talán úgy tűnik, hogy az orvosokkal szenyózunk, de szó sincs erről. Mindenki elismeri - leginkább szavakban - a jelentőségüket. Nagy felelősséggel járó munka az övéké, ne csodálkozzon hát senki, ha szigorú szabályozás tárgya lett az orvoslás. -
Gólyatáborban egyértelműen elhangzott, kik az "ellenségeink"... attól kezdve ha nyilvános helyeken, közterületen valami cinkeset csináltunk (pl. szökőkútba másztunk, vagy ilyesmi), mindig azt kiabáltuk: "jo-gá-szok, jo-gá-szok!" :))
Épp két hete említette az unokabátyám, hogy végzett jogászként lassan kezd letenni a törvénybe vetett hitéről. Elég későn. :)
Eddig sajnos nem sok jó tapasztalatom volt jogászokkal, de ezek általánosítások.
Viszont ezentúl mindig megkérdem, ha egy jogásszal beszélgetek: mondd, az orvosi jog speckolt felvetted? :)
Visszakanyarodva a témához: az elkövetkező pár évben fog nálunk is igazán kibontakozni a pl. USA-ban már oly népszerű kórházajtóban ácsorgás: "Elégedett volt a szolgáltatásokkal? Biztosan ne pereljük be a kórházat?"
Azt hiszem, ez a jogi pálya egyik szégyene. -
És az egészre rá tesz még egy lapáttal, hogy az orvosokat terhelő egyre nagyobb kötelezettségek, egyre nagyobb hibaszázalékot eredményeznek. Egy leendő jogász elgondolkodik azon, hogy ebből mennyit lehet nyerészkedni (valamint belőlünk is egyre több van, ami a piac telítődésével jár, ami meg egy élet-halál harc kezdetét jelenti a megélhetésért), és felveszi - amint alkalma nyílik rá - az orvosi jog speckolt.
Gyűlnek a keselyűk...
u.i.: Természetesen nem célom a jogászok befeketítése, hisz vannak olyanok is, akiket magasztosabb célok vezérelnek. Hozzászólásommal csupán egy újabb szemszögre kívántam felhívni a figyelmet. -
Durva alatt az egész történet meglepő mivoltát értem (amúgyis többször volt már olyan érzésem, hogy elbeszélünk egymás mellett).
Tényleg nem látok rá az adók meghatározására (valóban nem értek hozzá), ezért is volt újszerű számomra az említett felmérés eredménye.
Viszont milyen jó kis beszélgetés kerekedett belőle. :)
Felmerül a kérdés, hogy vajon az egézségügyhöz kellően értek-e, illetve ha nem, akkor miért írok róla.
Szerintem a blogírás egyik alapköve a véleménynyilvánítás, a környező világ kritikával való illetése, a látottak megosztása. Olyanról ritkán írok, amihez fű hülye vagyok (bár el tudok vitatkozgatni közgazdász barátaimmal is a gazdasági helyzetről, csak teljesen más szemszögből közelítem meg, mint ők). Az egészségügyre viszont van rálátásom, mégha nem is teljes körű.
Aggaszt, ami zajlik. Az oktatás és az egészségügy a szociálpolitika legalapvetőbb kérdései közül kettő - nagy gebasz van, ha már ezek sem mennek. Párttól függetlenül. -
Szia!
Hát, nem tudom.
Szerintem a 250-300%-os adó a durva, nem az illegális forgalom. (Ráadásul úgy durva, hogy a szomszédban röhögnek ezen és mondom 70 HUF a cigi, ez tulképp felkérés egy táncra).
[egy kis analógia: Zh-t írsz és a tanár kimegy. Szerinted nem lesz olyan aki nem néz bele a jegyzetébe? Lehet, hogy Te nem, de azért az összes emberről ezt nem lehet elmondani.]
Tehát meglehetősen naívnak tartom az elképzelést.
A Tiédet is, de neked hatalmas mentséged van afelől, hogy
1.) nem ezzel foglalkozol
2.) nem Te hozol az ügyben ilyen felelős döntést
És ugye nem várható el, hogy mindenki értsen mindenhez, DE, HA MÁR elkerül olyan pozicióba, hogy VALAMI ÉRTENI KELL, akkor ÉRTSEN már hozzá.
Ennyi. -
Értem én, értem. Durva.
-
Szia!
Cigeratta:
Igen, de CSAK A LEGÁLIS!!!!
Ugyanis az 1000 HUF-os ár mellett UKRAJNÁBAN és ROMÁNIÁBAN 60-100 HUF a doboz cigi LEGÁLISAN (alapból olcsóbb és nincs rajta bruttó 57+20% adó[ami nettóra számítva kb 250-300%]).
Tehát abban az esetben (1000 HUF/doboz) már talán ÉN is csempészném a cigit.
Gondolj bele, ha át tudsz hozni 50 dobozt, majd 300 HUF/doboz áron eladot, akkor dobozonként 200 HUF-ot az árréset, 10K forint. És 50 dobozt nem kunszt áthozni határon (és annyit leginkább saját fogyasztásra hoznak).
Van egy kollegám, aki Munkács mellől származik.
Kb Helikon szintű cigit ott 70 Ft-ért lehet kapni(2005-ben) teljesen legálisan.
Csak nincs rajta magyar árcímke(vagy mi, olyasmi, ami az alkoholra is kell).
A "Helikon szintű": Kértem egy dobozt és odaadtam egy ismerősömnek, hogy próbálja ki, mert, ha jobbnak nem is jobb, de olcsóbb.
Ennyi. -
Egyáltalán nem bántottál meg. Az egész téma összességében érzékeny, de mivel elsősorban egy eleméről írtál, meg arról többé-kevésbé még én sem látom, mi lesz, ezért nincs semmi gond.
A vizitdíj, a legolcsóbb gyógyszer felírása, a kiemelt kórházak bevezetése mind szakmai, mind gazdasági szempontból már most vakvágánynak látszik, nem véletlenül küzd ellene az orvoskamara. Lassul a szakellátás, tovább fokozódik a türelmetlenség és a rohanás, és az egészségügy az átszervezések nyomán felszabaduló pénznek alig töredékét fogja látni.
A több biztosítós rendszer alapvetően jó lenne, kell is. A gond nem is ez, hanem az, hogy egy erőltetett reformot igyekszenek átpasszírozni a rendszeren egy újabb, alapvetően rizikós lépés kedvéért.
Szerintem ideálisan több biztosítónak kellene lennie, melyek közül az egyik állami, és mind piaci versenyhelyzetben lenne. A TB-nél ez megoldható (nem keverendő az egészségügyi ellátással).
Mindenképp nagy előrelépés lenne, ha valóban nem mi fizetnénk az önhibájából beteg emberek kezelését (lásd dohányzás, noha ott is nehezen bizonyítható minden összefüggés). Egy szociálisan magasan fejlett társadalomban a nem önhibájából beteg emberek kezelését pedig jellemzően támogatja az állam.
Fontos, hogy az állami se legyen kötelező - jelenleg még ilyen felhangok is vannak... fizethetünk egy nem csekély alapdíjat az állami TB-nek, és utána még dönthetünk, hogy az extrém kezelésekért akarunk-e tejelni egy magánpénztárnak.
Az egészségügy eddigi reformját tekintve a "rizikós" egyébként egy meglehetősen optimista jelző. :)
Codorra:
Tehát elvileg nem olyan nagy ördöngösség ez, csak, hát kis hazánkban ezt valszeg képtelenek normális megoldani. Bár én bízom benne.
Lényegében egyről beszélünk, csak én nem bízom benne. :)
Természetesen lehet nyitni magánpraxist is. Egy háziorvosi körzet joga (tehát semmiféle tárgyi tényezőről nincs szó) 8-15 millió forint. Vagy megöröklöd.
Egy magánpraxis felállítása közel egy nagyságrenddel nagyobb. Ezt tehát csak megöröklöd... esetleg, netalántán, ha úgy adódik, jó esetben megnyitod 50 évesen.
Nyilván nem él minden orvos rosszul, vannak megoldások, kiutak. De azért az nem normális, hogy ekkora és ilyen színvonalú teljesítmény után sem garantálja semmi, hogy egyáltalán meg fogsz élni?
Persze, hogy a nyugati államokban sokkal nyugodtabbak az emberek... tudják, hogy ha 12 órát végighúznak a gyárban, akkor évente kétszer elmehetnek nyaralni. Ha továbbtanul valaki, akkor a teljesítménye alapján pontosan behatárolható, mely területekre milyen eséllyel helyezkedhet el, ez egyben meghatározza a kezdőfizetését is. Nem zárt a rendszer, aki jól csinálja, az mehet feljebb is.
Unokabátyám jogásznak tanul Németországban, illetve jelenleg másoddiplomáját csinálja itthon. Esetében látom, micsoda különbségek vannak.
Húgom barátja most jött vissza Írországból, három hónapot kint dolgozott. Nem csupán az általános életszínvonalban, de mentalitásban is szakadékok tátonganak.
Tudod: "El lehet menni innen..."
Nagyon érdekes volt, amit a cigarettáról írtál. Nem gondoltam volna, hogy ilyen mértékben megy át a feketepiacra. Megdöbbentő, pedig azt tippeltem volna, hogy egy fiktív mondjuk 800-1000 forint/doboz ár körül rohamosan zuhanna (különösen a kocadohányosok körében) a cigarettázás. Tényleg meglepő.
Összességében tehát a fő probléma nem a több biztosítós rendszer, hanem az odáig vezető út. Egy roskadozó rendszerrel nem megyek felfedezni. -
Szia!
Nyugi, naponta (két naponta) azért eljövök ide, lecsapok erre, mint gyöngytyúk arra
... :D.
Kicsit erősnek érzem a sírás-rívást.
ÖÖÖ, nem, nem bántani akarlak, de nem értem, hogy mire alapozod, hogy ez mind nem
fog menni, amit elkezdtek.
Persze lehet, hogy igazad van, de ameddig csak annyit tudok, hogy "több biztosítós
rendszer", addig ez nekem nem mond semmit.
Lehet azt jól és pocsékul is csinálni.
Kis túlzással:
Értem az orvosok helyzetét, nem is irigylem a legtöbbet, DE:
Menjen el magánpraxisra.
Kérjen 15K forintot egy vizitért!(vagy csak 5K-t, mindegy)
Amit nagyon nem szeretek az EÜ-ben (és TB-ben) az pont a felelős nélküliség, a
"kibúvás".
Nem rád/rátok értem, de nagyon sokan "játszanak" az egészségükkel, majd a cechet
meg fizetjük mi.(Te, Én, a fiam 20 év múlva).
Tehát a biztosítós rendszer ELVILEG(!!!!) ezt valamelyest rendezné.
Fizeted a biztosításod(vagy nem!) és az összes ilyen nagynak tűnő költséget (5K-s
vizitdíj) majd a biztosító fizeti, Te meg a biztosítónak tejelsz.
Ha nem biztosítod magad, akkor ott tejelsz az ovrosnak a helyszínen (esetleg
mindenképpen a helyszínen, majd a biztosító utalja a pénzt).
Tehát elvileg nem olyan nagy ördöngösség ez, csak, hát kis hazánkban ezt valszeg
képtelenek normális megoldani. Bár én bízom benne.
Én nagyon mondjuk nem értek a dologhoz, ellenben a dohányiparról most nem rég
(november) kellett készíteni egy "piacelemzést".
"Meglepődve" tapasztaltuk ott, hogy milyen dilettáns a "prevenció"
(dohányfogyasztás "korlátozása" illetve illegálisan árusított cigaretták visszafogása).
A dolog persze kapcsolódik az EÜ-höz is.
És itt, úgy gondolom erős érv van a magánbiztosítások mellett.
Felvázolom pár mondatban mi történt:
1.) a dohányfogyasztás mértéke NEM FÜGG a dohánycikkek árától (46%
relatív[infláción felüli], illetve 100%-os abszolút ["saját ár"] áremelés mindössze
4%-os mennyiségi csökkenéshez vezetett 2000-2005 között [KSH alapján, de a
legalális és illegális piac felmérése is ezt mutatta nagyjából].
2.) a legális cigaretta fogyasztás nagyjából egységnyi rugalmasságú (46%-os relatív ár növekedés 36%-os mennyiségi csökkenést idézett elő)
3.) a baj viszont itt volt:
Illegálisan forgalmazott cigaretták mennyiség elérte a piac 20-30%-át[Kelet-Magyarországon(Debrecen, Nyíregyháza) olyan 50; Nyugat-Magyarországon 5% körüli(Szfehérvár, Sopron)] -egyébként ez utóbbit úgy határozták meg, hogy VPOP emberei mentek a szemétdombra és cigisdobozokat gyűjtöttek és ebből számították ki
És nagyjából kimutatható volt, hogy az áremelés hatására lecsökkent cigarettaforgalom átment az illegális piacra.
Tehát valójában semmit nem értek el ezzel.
És ilyenkor elgondolkozom, hogy, ha magánbiztosítós lenne a rendszer, azaz mindenki a maga egészségért felel, akkor ez miben változna?
1. a Cigi ára kb 1/3-ára eshetne le
2. Nem kell, hogy finanszírozzam egy erős dohányos tüdőműtétjét
3. A dohányos finanszírozza a saját műtétjét és amikor megtudja, hogy neki kell állni a 10 milliós műtétet, akkor talán elgondolkozik a cigi vásárlásán.
Persze nem azt állítom, hogy ez az EÜ minden területén így van, de gondolom nem egy egyedi, elszigetelt esetről van szó.
Ennyi.
Ps.: megbántani nem akartlak, ha sikerült, elnézést érte. -
Írásomban több témát is érintettem, de megszakadt magánlevelezésünk egy elmaradt válaszaként Codorrának ajánlanám.
