Nyári kertem margójára

2014. júl. 07. (hétfő), 23:18, D. keze nyomán
Mindennapok, Elmélkedős, Szürreálium, Család, Kert
Ha annyira összefonódnak is, mint a tüskebokrok, és olyan ázottak is, mint az italuk: megemésztetnek, mint a teljesen megszáradt tarló.
Náhun könyve 1:10

Az idő is megáll a levegőtlen présben. Botladozik párat, ha megrezdül a levegő, de inkább csak jelzi, hogy létezett és majd, valamikor, valahol létezni fog.

Nyomott gondolatok dülöngélnek jobbra-balra a felperzselt tarlóban. Szeretem őket, de nehéz akár egyet is beemelni a lebontott szőlőtőke-karámba.
Mélyre húzó balta és csendülő cintányér, hörgő daráló és zörgő mélyárnyék, apró sarkok és vakító betűk: sivatagot szántó halászháló.

Karmokat növesztünk a pattogó szikrákkal telt levegőben, csattan az örökölt ostor, omlik a verejték, de lassan majd minden a zöldre hangolódik.
Estére kelvén magára talál a mozdulat, étel kerül az asztalra, gondolat a térbe, és csak a pillantás marad, az ember pillantása a barlangrajzra.