Eredetileg ez készülődött:
A lampionos nyárestéket kényelmes, magabiztos ritmusban váltják a karcosan hűvösödő éjszakák, de belőlem nem múlik a napfény. Az évenként megrendezett szigligeti baráti találkozónk pörgő napokként és harsány nevetésként borzolják a felszínt, de a mélyben valójában hihetetlen lassulást hoztak. A megfeszített küzdelem helyébe lusta ásítás, lassú úszkálás lépett, az alkoholhajtású hibrid immár tejben ázik. Hiába látom a hibákat (a tiéteket is, az egész mindenségét is, s azok tükrében a sajátjaim még kritikusabban), már nem nyers türelmetlenséggel ugrom a rezdülésekre. Igazságok és jogok hangzanak a fülemben, és hosszú idő után újra egy vagyok az univerzummal. Egyedül, összhangban.
Hazaérve beleborzongtam a tennivalókba, de a jól ismert, régi taposómalomba visszalépve már érzem a tempóját, nem botlom el, ahogy fellépek belé. Nem rajongok szálkás deszkáiért, lábat sértő szögeiért, de kicsit talán már vártam is otthonos, sistergő nyikorgását, mert még mindig hiszem: nem körben járok, hanem utam felfelé spirálozik. Jó értelemben vett közöny ez, a belső kisimulás közönye, melyben érdeklődő tekintet nyílik az otthonosan újszerű világra.
Emelkedett a terhelés az elmúlt években, egyre nehezebbnek éreztem a helyzetet, aztán az idei melótüskék egészen új életérzést hoztak. Nincs már terhelés, nincs már elborult rohanás - pörgetett ritmus, sokvégű gyertya van, melynek lángja messze előremutat, falánk pusztítás helyett lelkesen épít...
Aztán ez lett belőle:
Ma délután meghalt a nagyapám. Isten nyugosztalja.
A lampionos nyárestéket kényelmes, magabiztos ritmusban váltják a karcosan hűvösödő éjszakák, de belőlem nem múlik a napfény. Az évenként megrendezett szigligeti baráti találkozónk pörgő napokként és harsány nevetésként borzolják a felszínt, de a mélyben valójában hihetetlen lassulást hoztak. A megfeszített küzdelem helyébe lusta ásítás, lassú úszkálás lépett, az alkoholhajtású hibrid immár tejben ázik. Hiába látom a hibákat (a tiéteket is, az egész mindenségét is, s azok tükrében a sajátjaim még kritikusabban), már nem nyers türelmetlenséggel ugrom a rezdülésekre. Igazságok és jogok hangzanak a fülemben, és hosszú idő után újra egy vagyok az univerzummal. Egyedül, összhangban.
Hazaérve beleborzongtam a tennivalókba, de a jól ismert, régi taposómalomba visszalépve már érzem a tempóját, nem botlom el, ahogy fellépek belé. Nem rajongok szálkás deszkáiért, lábat sértő szögeiért, de kicsit talán már vártam is otthonos, sistergő nyikorgását, mert még mindig hiszem: nem körben járok, hanem utam felfelé spirálozik. Jó értelemben vett közöny ez, a belső kisimulás közönye, melyben érdeklődő tekintet nyílik az otthonosan újszerű világra.
Emelkedett a terhelés az elmúlt években, egyre nehezebbnek éreztem a helyzetet, aztán az idei melótüskék egészen új életérzést hoztak. Nincs már terhelés, nincs már elborult rohanás - pörgetett ritmus, sokvégű gyertya van, melynek lángja messze előremutat, falánk pusztítás helyett lelkesen épít...
Aztán ez lett belőle:
Ma délután meghalt a nagyapám. Isten nyugosztalja.
Hozzászólni regisztrált és bejelentkezett felhasználók tudnak.
-
(#1497)D.2008-08-28 13:40:00
Köszönöm, kedves tőled, hogy írtál!
Igazából soha nem álltunk egymáshoz igazán közel ezen ági nagyapámmal. Most sem rendes gyász, inkább szomorú, zaklatott, mély töprengés volt (többek közt azon is, hogy miért nincs igazi, görcsös fájdalom).
A nyilvánosságra való tekintettem nem szeretném elvenni az eset intimitását, mindenesetre eléggé mélyen érintett a dolog. Tegnap megvolt a temetés, úgy érzem, ez rövidesen felszabadulást fog hozni. -
Részvétem. Én tavaly ősszel vesztettem el az egyik Nagypapám. De még mindig hiányzik. :(
