Nyugodj békében, Nagyapa

2008. aug. 19. (kedd), 22:17, D. keze nyomán
Keserű, Én népem, Család
Eredetileg ez készülődött:
A lampionos nyárestéket kényelmes, magabiztos ritmusban váltják a karcosan hűvösödő éjszakák, de belőlem nem múlik a napfény. Az évenként megrendezett szigligeti baráti találkozónk pörgő napokként és harsány nevetésként borzolják a felszínt, de a mélyben valójában hihetetlen lassulást hoztak. A megfeszített küzdelem helyébe lusta ásítás, lassú úszkálás lépett, az alkoholhajtású hibrid immár tejben ázik. Hiába látom a hibákat (a tiéteket is, az egész mindenségét is, s azok tükrében a sajátjaim még kritikusabban), már nem nyers türelmetlenséggel ugrom a rezdülésekre. Igazságok és jogok hangzanak a fülemben, és hosszú idő után újra egy vagyok az univerzummal. Egyedül, összhangban.
Hazaérve beleborzongtam a tennivalókba, de a jól ismert, régi taposómalomba visszalépve már érzem a tempóját, nem botlom el, ahogy fellépek belé. Nem rajongok szálkás deszkáiért, lábat sértő szögeiért, de kicsit talán már vártam is otthonos, sistergő nyikorgását, mert még mindig hiszem: nem körben járok, hanem utam felfelé spirálozik. Jó értelemben vett közöny ez, a belső kisimulás közönye, melyben érdeklődő tekintet nyílik az otthonosan újszerű világra.

Emelkedett a terhelés az elmúlt években, egyre nehezebbnek éreztem a helyzetet, aztán az idei melótüskék egészen új életérzést hoztak. Nincs már terhelés, nincs már elborult rohanás - pörgetett ritmus, sokvégű gyertya van, melynek lángja messze előremutat, falánk pusztítás helyett lelkesen épít...

Aztán ez lett belőle:
Ma délután meghalt a nagyapám. Isten nyugosztalja.