Paradox nyaralás-tudósító

2007. aug. 13. (hétfő), 23:35, D. keze nyomán
Mindennapok, Röhög, Laza, Én népem
Szeretném megírni a nyaralást, a hetet szívem hölgyével. A fotózást, amiért lassan mindenki viccel velem, vagy menekül előlem. A vézna, nagyfülű kisrókát, a családias szigligeti strandot falusias Black Night diszkójával, a matracharcot és -evezést, a tűző napon piruló bőr illatát. A dörgő viharban, ázott műanyagszagú pavilon alatt töltött vacsorát. A hajnali horgászkísérő, kikötőfotózós impressziót, a vidéki boltok keveset akaró, kapától kenyéren át műanyag zsákig sokat markoló hangulatát. A fel s le járkálást, a kerülőút kisutcájának pöttyös trikót érő öt méterét, a Rókarántó elágazást, a fűben focizást. Rumos Puncit a rézfaszú baglyával, cörög-cörögöt és szegény kicsi svábbogarat. A finom, termékeny magánszférát a Badacsony kúpjával, napággyal és D200-zal. A mindig késő vonatokat. A várakozás és a megvalósulás örök váltakozását.

De legfőképp a szerelmes összebújást, a hajába, keblébe fúrt arcomat, az álmatag ébredés lassú ritmusát. A józanon és mámorban barátian összecsillanó szemeket, a szaporán szuszogó, meghitt együttbaktatást, a keveset szóló, sokatmondó magánbeszélgetéseket, a pillanatnyi varázslatok egybeolvadó, megszakítatlan sorozatát. A hiányt, amint újra a saras kerékvágásba térek.

Úgy szeretném megírni, de nem tudom. Megköszönni is alig.