Quo vadis?

2006. máj. 14. (vasárnap), 01:37, D. keze nyomán
Mindennapok, Csípős, Észosztó, Keserű, Szürreálium
Magányukban mind teremtenek maguknak új, saját, deviáns Istent, hisz "mi mindannyian egyéniségek vagyunk". A hétköznapi kihaló fajta, akárcsak a házmester és a trafikosnéni. Helyükbe a ritmusos és fogyasztható pásztorok lépnek, kezükbe botot a véletlenül közösnek választott istenek adnak.

Fejjel a falnak, hogy az orrból liquor is szivárogjon. Gúnyban erősen, jellemben gyengén csak látszatra egyszerű az élet, úgyhogy azt fenn is kell tartani. Változnak az idők, a nagy keleti helyett most már nagy nyugati szél fúj olajjal, kismajommal, ordító szövetségekkel és lenyeletett hazugságokkal.
Kár, hogy mire átér, "Jenny from the block"-ból csak koszos kis cigánylány marad proletársapiban, nyóckerben.

Nem baj, a hagyomány is már csak addig kedves, míg hajaz az egyenre.

Bubis vagy mentes? Előbbi legalább szúr, ha már az alkarvagdosás unalmas, utóbbi meg palackozott csapvíz, tehát szabvány átbaszásként beleillik a képba.

A délutáni felnőttmese (Mama, miért bántja a bácsi a nénit?) és a fókusz a cicikre délután 4-kor után feltűnt a ketrecharc is, követelőző görcsben ordító arcok fröcsögnek a rácsnál, karomujjak kapaszkodnak a csak formailag változó mészárszékbe. Leesett az ingerküszöb, a direkt gerincvelőbe fecskendezett élményé a jövő.

Nem baj, én sem.