Reális fotósszemmel

2007. feb. 22. (csütörtök), 10:55, D. keze nyomán
Fotó, Elmélkedős, Keserű
Van egy 18 körüli amatőr (nem ebből él) fotós srác. Nagyon szeretem a képeit, megvan benne az a plusz látásmód, ami legtöbb "kollágájából" hiányzik.
A köztünk lévő 7-8 év ellenére felnézek rá, szeretem az általa választott műfajt, és igen nagyra becsülöm, amit csinál.

Nincs mese, fájó szívvel irigylem is. Igaz, hogy rendes felszerelésem sincs, de valahol érzem: nem csak korbeli előnye van, és nem pusztán a vason múlik, amit nyújt. Ott rezeg benne a többlet, amit magamban is érzek, de képtelen vagyok (fotós csatornán) felszínre hozni. Számomra a keresgéléssel elvész az alkotás örömének könnyed, természetes atmoszférája.
Persze, míg ő megcsinál naponta fotókat, én két-háromhavonta jutok hozzá egy-egy alkalomhoz. Sokat faragna rajtam, ha tudnék szánni időt a fotózásra, ha a rohanó pörgésből visszalassulva lelkileg ráhangolódhatnék a történetre, de nem hiszem, hogy valaha is elérném a szintjét.

A teljes hazai fotósmezőnyből ez az egyetlen srác komolyabb, a szó legpozitívabb értelmében vett, előremozdító, inspiráló feszültségeket kelt bennem, mint bárki más. Idegenkedem tőle ("ne invoces expellere non possis"), ugyanakkor rettentően vonz is.

Jó lenne letenni a munkát, jó lenne gondtalan egyetemistaként a felszabadult időt fotózásra fordítani.

Remélem, néha inkább csak hiszem: van értelme nem így tenni.