Reverse engineering

2007. dec. 07. (péntek), 02:56, D. keze nyomán
Személyes, Éji vad, Etanolic, Keserű, Szürreálium, Család
Finoman fejtem vissza percekre, napokra, évekre a szálakat, aztán mégis omlanak szét ujjaim alatt. Százezrek feszítik zsebem az éjszakában, a folyékony kenyér mégis húsra kéreget.

Ribanc vagyok, sajátjaim ribanca: ötöt követő kétszázezerért. A véreimért, jogosan és igazságosan, mégis kedvem lenne arculköpni magam: ilyen a farkasnak farkasa.

Apám kezéből veszem át a stafétabotot, miközben másfelé futunk. Rohannak vissza a szálak percekre, napokra, évekre, s hagyjuk elsüvölteni mellettünk a mélyre fúródot nyilakat, hogy vidáman beszélgessünk tovább. Az embert keresem, ő az Urat, s valójában mindketten ugyanazt. Mások lángrobaja visszhangzik bennem, de általuk mélyülök igazán. Fiatalság emlékei ívelnek át fiatalságomhoz, röpke órákra közös ösvény vezet a keresztútig, és intellektusok egymásnak feszített háttal lépnek hadba a világ mocskával.

Szellem-magvaimból titánok ébrednek, kezdem jól forgatni a talentomokat, és ilyenkor látom igazán, mennyire társa az embernek a kétely, mennyivel több a szerény, mint a sikeres: névtelenekre nézek fel, a plebs és sikeristen híveinek felmagasztalt prófétái pedig a porban csúszhatnak.

Szeretném visszaadni a valódi próféták nevét, szeretném eloltani szeméből a belső és örök fájdalmat, szeretném, ha envérem és véreim megnyugodnának, szeretném, ha nem kellene ribancnak lenni hetedíziglen. Az ő vétkeikért...
...percekre, napokra, évekre.

És sikerülni fog.