Slawomir Mrozek: Sztriptíz

2007. máj. 18. (péntek), 15:42, D. keze nyomán
Érdekességek, Irodalom
Két férfi egy-egy ajtón át ugyanabba a szobába esik. Ruházatuk teljesen egyforma, a helységben mindössze egy fekete kocka van. Jobb híján - mit tehetnének értetlenségükben - beszélgetni kezdenek. Egymás szavait kerülgetve rájönnek, hogy mindketten ugyanúgy jutottak ide: "csak mentem, mentem, sőt, inkább igyekeztem, aztán hirtelen csak puff, ide be... puff, ide be."
Egyikük csak ül, s belső szabadságát hangoztatva tettek nélkül várja az események folyását. Nem dönt, tehát megőrzi belső szabadságát. A másik férfi nem érti: de hisz be van zárva, hogy őrizhetné meg szabadságát? A belső szabadsága érintetlen, és ha akarná, számtalan dolgot megtehetne.
- Például mit? - kérdi a másik.
- Például... kifordíthatnám a zakómat, vagy feltűrhetném a nadrágszáram.
- És még?
- ... Akár játszhatnék halászt is. Igen, akár halászt is játszhatnék, és közben egy halászdalt énekelnék.
A másik nem is marad rest: addig is cselekedve keresett kiutat, most pedig énekelve halászt játszik (hátha szeretik a halászokat). Ám hirtelen résnyire nyílik a fekete ajtó, majd megjelenik egy fehér kéz - és rámutat. A férfi próbál kitérni, megalkudni, nincs azonban menekvés, végül oda kell adnia derékszíját és zakóját. Társa inti is, hogy lám, miért nem tudott nyugton megülni.
A fehér kéz azonban visszatér, és immár az elsőre mutat.

Megkezdődik a sztriptíz.

A két férfi mindegyike azonos megjelenésű, azonos módon haladtak jól meghatározott céljuk felé, és azonos mód képtelenek megfejteni a hirtelen támadt helyzet kulcsát.
Reakcióik azonban gyökeres ellentétei egymásénak. Az első férfi tétlenül ücsörögve várja az eseményeket, miközben belső szabadságára hivatkozva bújik el mindenfajta felelősség alól. Elvi síkon, ésszel próbál megközelíteni mindent, azonban gyáva, megalkuvó, sikamlós stílusú, s amint a darabban el is hangzik: talpnyaló ő. Nevezzük Elméletinek.
Társa azonban maga a Gyakorlati. Sok tekintetben megfontolatlanul csak cselekszik, tetteivel próbál kiutat keresni, miközben egyre kevésbé ura önmagának: társa rabszolgának nevezi.
Elméleti addig-addig hajtogatja belső szabadságát, míg Gyakorlati megfenyegeti, hogy meg fogja ölni, s ez kis híján be is következik - azonban ismét megjelenik a fehér kéz.

Az arctalan, fehér kéz, mely szimbolizálja az ismeretlentől való félelmet és a személytelen hatalmat. Mrozek ügyesen használja fel három síkon is: az egyéneket fenyegető közvetlen veszélyként, történelmi utalásként a kommunizmusra, és általános, ismeretlen ártalomként.
A két férfi próbál a kéz kedvére tenni: Elméleti alázatosan, gyáván minden felelősség alól kihúzza magát, míg Gyakorlati próbál ellenszegülni, próbál megfelelően viselkedni, ám letérő megközelítésük végül ugyanoda vezet: szinte megsemmisülten igyekszenek bocsánatot kérni mindazért, amit tettek, mindazért, amit nem, sőt, még azért is, amiről nem is tudnak.

Slawomir Mrozek zseniális, abszurd humorú lengyel író. Teljesen váratlan fordulatai, elképesztő alaphelyzetei és brilliáns dialógusai görbe tükröt tartanak a társadalom és az egyének elé egyaránt. Szimbolikája fanyar, kedélyes iróniával telt, történetvezetése pedig egyszerre szaggatott és mégis teljesen folytonos.
Felszínes szemlélő számára könnyednek tűnő írásai mély jelképrendszereket, sok-sok tartalmi dimenziót, és súlyos gondolatokat, kritikákat rejtenek.

A darab tökéletes bemutatása Eperjes Károly és Gáspár Sándor játékát dícséri. Olymposi magasságokba emelkedő test- és arcjátékuk, hanghordozásuk mind kiváló megjelenítői Mrozek gondolatainak.

Gondolatoknak az egyén és a társadalom pőrére vetkőztetéséről. Kötelező darab!