Sűrű lég

2005. aug. 21. (vasárnap), 18:57, D. keze nyomán
Meghitt, Melankolikus, Szeretem, Szürreálium, Én népem
Nehéz, sűrű a levegő, vonakodó nyálkáját nehezen szívjuk tüdőnkbe. Páraköpönyeget vesznek az erdők, fakó alkonyatba olvad a táj, rá lassú hömpölygéssel ülnek a felhők. Ö fulladozik, mégis csinálja, nyújtja a segítő kezet, amit nem fogadhatok el. A Kis Fehér fejét búsan lógatva baktat fel az úton; jobb neki, hogy nem tudja: a lassú őszt hordozza. Csak a Pici Fekete nyargalászik lankadatlanul, no meg a völgy visító, kezdetben kedvesnek tűnő, később bántón metsző gyermekhangjai szökdécselnek végig a fák csúcsain, hogy felvijjogó sikoltásaikkal árkokat véssenek a koponyákba. Nem ők tehetnek róla, hogy a jövőt jelentik. Én pedig nem akarom, hogy a jelen a múltat jelentse, akármennyire semmibe foszló is a pillanat.