Tavaszi esték

2009. ápr. 17. (péntek), 03:01, D. keze nyomán
Életképek, Elmélkedős, Meghitt, Melankolikus, Szeretem, Kert
Régi szerelmeim ezek a langyos, illatos éjek. Még nem a nappali kánikula izzó lábnyomai, amelyek száraz port tapasztanak az izzadt testre, de már nem is a ropogós éjszakákat idézni próbáló, hirtelen karcosodó alkonyatok, amik a sötétség idejére egy kicsit még visszahódítják az időt a télkirálynőnek.

Épp jó érzés belesüppedni a lassú táncát lábujjhegyen járó szellőbe. Cseppnyit talán borzongat az érintése, de pont ellensúlyozza a szerelmes tavaszi éjszakák finom, várakozó izgatottságát. Istenem, hányszor ültem így! Nagy szerelmeimmel parkokban, tóparton órákon, éjszakákon keresztül beszélgettünk, sokszor egészen pirkadatig. Egymás izzásából táplálkoztunk, s észre sem vettük, ahogy a körülöttünk ólálkodó fuvallat együtt vitt minket táncba.

Szeretem ezeket a játékosan vadászó, mégis ártatlan éjszakákat. Szellemi kihívás minden egyes percük, amiben egyszerre megismerni, kicsit elcsípni, majd mégis felülkerekedni hagyni igyekszik az ember a szellőt is, a párját is. Hiába a hajnali didergés, a sok órányi érzelmi és értelmi kacérkodás, a végén a boldog áldozat csak még teljesebbé teszi a másik elégedettsége felett érzett örömet. A másik kiteljesedésében való tökéletes feloldódás felett érzett megszűnés örömét.

Szintúgy érzelmi és értelmi expedíciók ezek az éjszakák egymagamban is. Forgatom számban a világ ízét, kevés sörrel itatom át, és keresem benne az aromákat, az eredeteket, a módokat és a felbukkanó ígéreteket. A hömpölygő folyón lassan forduló farönk álmodozása ez, melyet a zöldtől örökölt, és mely természeténél fogva magában hordozza az út múltját, jelenét, jövőjét úgy, hogy haladásának minden perce mégis új felfedezés és felismerés maradhat.

Ilyenkor feleslegessé, távolivá, értelmetlenné zsugorodik a pénz-rendű, hétköznapi, akaratos rohangászás, és újra annyira közel kerülhetek a igazi értékekhez, amennyire máskor hiányolom őket a mindennapok embereiből. Ismét mélyen, teljes meggyőződéssel rá tudok csodálkozni az édes nektárillatra, a fenyők suttogására, létem vonatkozásaira. Hanyatt dőlök gondolataim ringó székében, és a lábam előtt nyújtózkodó fűtenger egyenes folytatásaként szemlélem - az univerzumot.