Telihold

2008. okt. 13. (hétfő), 00:48, D. keze nyomán
Személyes, Arche, Éji vad, Elmélkedős, Kert
Teliholdkor fiúkat nemzenek, tartja a néphit, és ebben annyi igazság bizonyosan van, hogy az ezüstkorong idején én sem alszom. Romantikus volna azt hinni, hogy a vadászó ősember ösztöne szólít.
Ki szoktam ülni a kertbe, nézem az eget, a hideg sugarak zuhatagában meleg-meghitten pislogó ablakokat, hallgatom az éjszaka neszeit (milyen kedves érzés találkozni a szuszogó sünökkel!), és egy múló pillanatra elhiszem, hogy mégiscsak otthon vagyok a világban.

A hétköznapok úgyis csak rotálnak, hánynak-vetnek a ringben. Túl sok az értelmetlen pofon, túl kevés az emberség, és hamar elfogy a lelkesedés, ha mindezt megláncolva tizenhat órázza végig az ember. Végül mégis mindig felállok a padlóról. Ilyen a hit. Aztán újra lent, és újra felállni, majd megint lent... ...így csinálja a családom is nemzedékek óta. Küzdelemre születtünk, küzdelemre ítéltettünk (sok hozzánk hasonló, megtépázott, nemesi-polgári útitársunkkal együtt), de becsülettel, emelt fővel fogadjuk az ütéseket, jöjjenek akármilyen elvtelen kéztől is. A vér hagyatéka, akár az ezüst hold (vagy a feszülő vihar, a zúgó fenyők, a dús kamra, és sok más), a számomra oly élő ősi kötelékek erejével vérteznek fel. Akad persze mélypont is, néha együtt sem jár a terheléssel, de hosszú távon a mérleg mégiscsak messze a boldogság felé billen. Az Igazság mérlege, szól belőlem az örök optimista.

Intermezzoként megdöbbentően kényes az összecsengés, miszerint az igazság archaikus szimbólumának leszármazottja Virgo. Akárcsak én, a szeptember elejei gyermek. Astraea, az Igaz, az emberiség romlottságától undorodott meg. Szerepében épp oly fontos részt testesít meg a Libra, az egyensúly, akár az én életemben.
A frissen született felismerésemet ráadásul a Septic Flesh (hivatásomban is beszédes nevű görög, mitológiai alapokra is építkező death metal együttes) Persepolis című száma festi alá "Victorious, Glorious" felkiáltással... mi ez, ha nem a Sors? (Mi lenne, ha még hinnék is az efféle dolgokban?)

Megpihenek hát, magamba szívom a holdfényt, s hagyom: hadd rabolja meg álmomat. Jutalmam az élet.