Torment Me

2008. nov. 06. (csütörtök), 05:08, D. keze nyomán
Személyes, Éji vad, Keserű
"Mindenképp szeretnék segíteni, ahol csak tudok..." - hangzik a felvezetésem, de már sejtem, hogy Chronos megint keresztülhúz mindent.
Közben nézem, ahogy a barátaim smárolnak, gondolkodom, hogy vajon valóban erre van-e szükségük, meg vajon csak én vagyok-e ilyen igényes fasz.
Pont ma van anno-Babuc születésnapja, és azt sem szeretném végignézni, ahogy tönkrevágja mindazt, amit vala hittel-lélekkel vallottunk.

Egyszerűen elbaszott a világ. Nem vagyok hozzászokva az árulásokhoz, nem vagyok hozzászokva ahhoz sem, ahogy lépten-nyomon az igénytelenség aprópénzére váltják az emberek a pillanatnyi kapcsolataikat, meg úgy általában... jah, igényes fasz vagyok. Le kéne szokni erről.

S., a törtető, A., a szerelem, M., a tárulkozó, Zs., a "fogalma nincs", meg én, a rohadt lúzer középen.
"Torment me thy fuckin' master" - tartja a My Dying Bride, és ezúttal különösen igazuk van.

Inkább maradok a hajtásnál, a kibaszott zenénél, meg az elme diadalánál. Pedig jóképű, jó adottságú gyerek vagyok, de egyszerűen motiválatlanná tesznek az igénytelen csajok, az ostoba emberek, az egész kibaszott világ. Csak szeretném megtalálni a nőt, akiért érdemes mindezt megcáfolni!

Pedig ez nyers vakság, a ráció megtadása.
A valóság viszont holnap reggel 6-kor (jól látom, egy óra múlva) kezdődik, amikor majd előadást tartok pszichiátriából.
Pontosan ilyen szürreális, dühöngő az élet: a büdös rohadt akarat vagyok, maga a szimbólum, amely megnyugvásért kiált.