Újra itthon

2009. máj. 02. (szombat), 16:54, D. keze nyomán
Életképek, Észosztó, Röhög, Keserű, Szürreálium, Én népem
Szerdán megérkeztünk az egy hetes német útról (vadállat volt, majd sorra jönnek belőle a képek, emlékek).

Németország ugye egy eléggé rendezett hely. A spontaneitás és természetesség ugyan nem erősségük, de az egész hét alatt bárki dolgozó emberrel kerültünk is kapcsolatba, egyetlen egyszer sem volt udvariatlan, és egy szem kivételt leszámítva mind mosolyogva, ugrásra készen segített, ahol tudott (a kivétel is segítőkész volt, csak nem mosolygott...). A kalauz pusztán abból tájékozódva, hogy fél órával korábban (!) nem értettem egy kérdését, magától utánunk futott, és megmutatta, hol és melyik vonatra szálljunk át. Mindenhol a legkedvezőbb árat kaptuk, és akárhová tértünk be, mindenütt kifogástalanul viselkedtek, pontosan adtak vissza, és mosolyogva segítettek.
Ez a mentalitás természetesen könnyebb egy olyan társadalomban, ahol nem kell a beledet is kihajtani, ahol van jövőképed, van miben bízni, ha megbetegszel, vagy öreg leszel, de azért a korrektség nem pénz, hanem erkölcs kérdése. Odakint sem fenékig tejfel az élet, akad szegény ember bőven, mégha a szegénységük más is.

Leszálltunk itthon, a reptéren, és nemhogy a csomagjaink nem voltak sehol, de a futószalag sem indult még el, ami hozná őket. Sőt, igazából a reptér épületének ajtaját is csak némi telefonálgatás után sikerült kinyitniuk. Gondolhatjátok, micsoda tülekedés volt - elvégre a gép közönsége javarészt magyarokból állt.
Fél óra múltán aztán nagy nehezen előkerültek a csomagjaink, amiket úgy dobáltak fel a futószalagra odakint, hogy az épületen belül hallottuk. Előttem egy nő úgy kapta meg a bőröndjét, hogy azon a hatalmas, narancssárga Fragile (törékeny) matrica öklömnyire gyűrődött.
Ferihegyről ugye csak Dél-Pesten keresztül lehet bejönni a város felé. Mindenhol por, szemét és bűz. A katasztrofális utakon szó szerint életveszélyes versenyszellem és undorító stílusú autós harc folyik. A rádióból épp az hangzik el, hogy a magyar állam képtelen volt vigyázni a MOL részvényekre, így azokat az oroszok olcsón megvették, most meg az állam vásárolhatja vissza iszonyú drágán (máshol képesek a saját érdeket megvédeni, nálunk nem - azt nem látom még, az oroszok a háttérben mit ajánlhattak). Szokás szerint zajlik az ország módszeres szétverése. Az előttünk álló autó hátulján meg ezt látom:



Hiába röhögök kegyetlenül, mégis érzem a keserédes ízt: megérkeztünk Magyarországra.