Vidám vesszőfutás

2007. szept. 16. (vasárnap), 23:56, D. keze nyomán
Mindennapok, Csípős, Én népem, Egyetem
"A mazochistának azért jó, mert ha rossz, akkor jó, ha jó, akkor rossz, tehát jó."
Hosszabb szünet után mindig pironkodva fogok neki az írásnak. Élek ám, csak az a bizonyos gyertya kettő helyett három végén ég. B. testvérünk amerikánus kiküldetése miatt - lesz még róla szó - nem kizárt, hogy mostanság megszaporodnak az énblog jellegű bejegyzések, de ha valaki unja, eddig is megtalálhatta az esszenciát a megfelelő kategóriában.

Szóval felálltak szépen, sorban, csípős pálcákkal. Elsők között a mikrobiológia, illetve a belgyógyászat vártak szeretettel; mindegyik adott is apait-anyait.
Az utána következő hétvégi, születésnapi bulit jól jellemzi, hogy hajnalban a fedett teraszon Z. kitömött 90E-s mellekkel, magassarkú prostipapucsban, ölében kék hányólavórral zokogva ül a napozóágyban.
Kézenfogva is lehet futni a pálcák között.

Szeptember első hetétől naponta 60 km-t utazom városon belül, ezt hivatalosan negyedéves tárgyaknak nevezik; a sorban ezek tanári nádpálcával várnak, de addig röhögünk. Tudjátok: "a mazochistának..."
A sose-fogom-megszokni kockákkal heti háromszor estig vagyok, de a jó arcok tompítják a csípős sorscsapásokat.

10-étől viszont TDK-zom a Neurológiai Klinikán. Meglepő, de áhított fordulat. Tsalád azért beállt botozni (mondom, hogy mi a helyzet, erre póker), de még nem érzik a lépés súlyát. Én már igen, heti további egy-két nap totál kiesik. Még nem igazán tudom, mikor fogok egyetemre járni, TDK-zni, és dolgozni is. (Igen, Babám, ugyanarra gondolunk! Engem is nyomaszt.)

Apropó munka. Életem legrosszabb megrendelésével küzdök, de ahogy kezd összeállni a rendszer, megint elkap a gépszíj, és saját káromra is tökéleteset akarok kihozni az ügyből. A mazochizmus ezúttal noblesse oblige jeligére fut.

Nemrég jogászok diplomaosztóján, majd a rákövetkező jogászbálon fotóztam hivatalos fotósként. A fényképező kollegina szintúgy beállt a pálcázók sorába, ezúton is üdvözölném: beépített vakujával villogtatva többször állt elém, mint máshova. Én a saját munkámmal nem, a "megrendelők" (szívességi alapon ment) az enyémmel rettentő elégedettek voltak, de orvostanhallgatóként farkasok előtt meglóbált húscafatnak éreztem magam a borzalmasan sznob jogászparádén. M. viszont nagyon szépen diplomázott, büszke vagyok rá.

Hurkásodik már az élet verésének nyoma, de mosolygok, mert megy a szekér.