Viharos augusztus 20.

2006. aug. 22. (kedd), 19:29, D. keze nyomán
Életképek, Mindennapok, Éji vad
Este 7 körül érkeztünk le a Duna-partra, hogy megnézzük a röpverseny végét. Mindig nagy rajongója voltam a repülésnek, egy időben csak a súlyos anyagi áldozat tántorított el a pilótavizsgától, úgyhogy már az első pillanattól kezdve teljes lázban égtem. A zenei aláfestéssel együtt minden elhúzó repülő motorja a zsigereimben dübörgött.
Szerencsére sikerült kifognunk egy levegősebb szakaszt a Batthány tér és a Margit-híd között, úgyhogy elég jól láttunk is mindent. Repülőket, sörösvirslis tömeget, kötekedőket (kis híján összeverekedtek), külföldieket (feltehetően sokan a Sziget Fesztivált hosszabbították meg), szóval a szokásos majálishangulatot.

Gondolkodtam rajt, ne maradjunk-e lenn a tűzijáték idejére is, de egyikünknek sem volt kedve a nyomorgó, izzadtságszagú konzervezéshez, úgyhogy elindultunk a Margit térre (Margit-híd budai hídfője felett pár utcával).

A Rózsa-dombra kaptatva alig jutottunk levegőhöz, a fülledt, rezzenéstelen levegőt tömörítette maga előtt a vihar.
A pici, barátságos téren a masszív mennyiségű szúnyogot lassan felszívta a siserehad nép, mi meg ücsörögtünk a háttérben, röhögtünk, beszélgettünk, egyszóval jól éreztük magunkat.
Lassan az is feltűnt - háromnegyed 9 táján járunk - hogy bizony nem a vakuk villannak, hanem messze a távolban villámlik. Aztán cseperegni is kezdett.

Az első pár lövedékre válaszul megérkezett a felhőszakadás. Szó szerint robbanásszerűen, brutális vízmennyiséggel, úgyhogy egy kicsit még néztük, ahogy a szél húzza el a fellőtt rakétákat, aztán minimális tanakodás után Babuval és B-vel sürgősen utóbbi családjának bő kilométerre lévő lakására indultunk. A 'menekültünk' talán pontosabb kifejezés lenne, de legalább annyival hatásvadászabb is.

Pillanatok alatt bőrig áztunk. Sehova nem húzódhattunk be, aztán pár száz méter után találtam egy kapualjat, ahol elfértünk, de az orkán erejű szél annyira húzta az esőt, hogy időről időre beterített minket. Babuc erősen elkezdett fázni, úgyhogy minden mindegy alapon elindultunk. Már nem is futva, hisz az első 20 másodpercben ronggyá áztatott az eső.
Jobbára egymáson és magunkon röhögve caplattunk, miközben cipőmben lépésenként előre-hátra pumpáltam a vizet (ideális viselet a bőrcipő a 10 centi mély, szó szerint utcaszélességű folyamban), de kicsit azért bosszantott, hogy a telefonjaink, az mp3 lejátszóm, sőt, a fényképező is csurom víz volt.
Utóbbi kettőt a lehető leghamarabb áramtalanítottam, úgyhogy szerencsére nem is lett semmi bajuk.

Útközben mindenfelé letört ágak hevertek, olyan erősen folyt a víz, hogy egy behúzott kézifékkel parkoló Suzukit rátolt (!) egy kis köztéri kerítésre. Körülöttünk inkább éreztük, mint láttuk a világot, az eső mindent elmosva, vakítón csorgott arcunkba, szemünkbe, s áztatott át minket csontig.

B-ékhez érkezve aztán kaptunk száraz ruhát, whiskey-t és Bailey's-t, sőt, rövidesen társaságot is, úgyhogy alapvetően jó hangulatban telt az este.
Már út közben is arról beszélgettünk, hogy a parton nagy szívás lesz. Nyilvánvaló volt, hogy a kilométerenként található, szűk lépcsőkön nem fog feljutni a tömeg a felső rakpartra, mi több, már az állványzatok ledőlését is sejtettük, azon reménykedve, hogy mások is "megússzák" annyival, mint mi.

B-éknél felhívtam húgom is. Ő a barátjával a Hegyalja útról várta a tűzijátékot, majd egyszercsak a Vár felett átbukott az esőfüggöny, és két toronydaru úgy elkezdett forogni, mintha pörgetnék őket. Ettől jól megijedtek, és elkezdtek futni felfelé, vissza az autóhoz. Közben húgom kicsúszott a papucsából, így egy darabig mezítláb szaladt, aztán cseréltek a barátjával, és megkapta annak szandálját (onnan meg L. talpalt serényen). A papucscsere pont annyi időt vett el tőlük, hogy egy fél méter átmérőjű, törzsszerű ág előttük kb. két és fél méterre zuhant az aszfaltra.
Még mindig hiszek a Gondviselésben.

Anyámmal is beszéltem, ők szabadtéri sütögetésen várták a tűzijátékot, aztán a vihar beköszöntével egy kerti pavilonba húzódtak. A pech az volt, hogy zárlatos volt valahol a hálózat, úgyhogy meg sem moccantak a pavilonban, nehogy a csapat süljön, ráadásul villanyon.

A kalandokat mindenesetre az összes ismerősöm megúszta. Hálás vagyok érte.

Hazafelé már anyám hozott minket autóval. A Kelemen utcáról a Fasorra rá sem engedték a rendőrök az autókat (állítólag a Fasorban "kritikus volt a helyzet"), úgyhogy kerülőúton jöttünk fel. Szinte erdei úton! Mindenütt levelek és ágak hevertek, a keskeny aszfaltcsíkot 10 méterenként letört ágak, néhol öles (!) fák törzsből kitörve szűkítették egy autónyi szélességre, és persze mindenki nyomult és csak magával törődött, ahogy az lenni szokott.
A hazaút mindenesetre egészen vadregényes és jó értelemben véve izgalmas volt, sajnáltam, hogy nem kapcsolhatom be a fényképezőt.

Itthon a hírekben reménykedtünk, de az internetről sokkal többet tudtunk meg. Egy adó nem volt képes rendesen tudósítani, pedig szerintem ilyenkor a minimum az lenne, hogy állandó tájékoztatás mellett elmondják a plebs-nek, ki mit és mit ne tegyen. Ehelyett volt motorverseny, kalandfilm, meg annyi, hogy katasztróka van, és többen is meghaltak. Tudom, vicces dolog pánikban hagyni az embereket, de a tudatlanság itt még nagyobb kárt okoz.

Általánosan megállapodtunk abban, hogy menni fog majd az egymásra mutogatás, de fejek annak ellenére sem fognak porba hullni, hogy itt bizony kötelező lenne. A fejleményeket nézve úgy tippelem, talán az OMSZ-re próbálják majd rákenni a dolgot (ezúton is jelezném: szerintem teljesen jogtalanul). A meredek ebben az, hogy B-ékhez megérkezve rögtön megnéztük a meteorológiai jelentéseket, és tisztán látszik, amint a Murphy-féle felhő kiterjed, átrobog Budapest felett, és utána ismét lecsökken, majd eloszlik...

Megy a panaszkodás, hogy egymillió ember feloszlatásához két és fél óra kell... na de könyörgöm, ha csak másfél órával korábban kezdik el, már nem ennyi ember tapossa egymást!
Gondolom váratlanul érte a T. Vezérkart, hogy a nyár folyamán már harmadszor lett Budapest fürdőváros.

Szóval szánalmas volt a szervezőség, valamint a felelősök produkciója, beleértve a tűzijátékot is, de ennek ellenére is, a zivatarral dacolva is jól szórakoztunk. Azokat sajnálom nagyon, akiknek valakije meghalt, vagy akik - mert róluk alig hallani - megsérültek, ne adj' Isten életükre megnyomorodtak.
Tartok tőle, nagyon keveseknek fog ez tanulságul szolgálni, különösen azok közül, akiknek döntési lehetőség van a kezében.