Visszatekintés helyett

2012. dec. 31. (hétfő), 22:32, D. keze nyomán
Szürreálium, Szeretem, Melankolikus, Elmélkedős, Mindennapok, Emlék
Már távozóban, épp hogy odavésem
a meleg űr falára a nevem.
Ha netalán egyszer közébük állnék,
megkeresem majd és emlékezem.

Pilinszky János: Senkiföldjén

Hosszú volt a hallgatás. A feszített munka a múzsa gyilkosa, ahogy a kényelmes fotel is.

Év végére szoktak összefoglalókat meg visszatekintéseket írni. Szoktak, tehát eleve kerülöm.
Másrészt meg miről?

Emlékezem a tettekre, amiket elszánt, tudatos kis téglákból építettem fel, amik lépcsőkként vezetnek egy általam elképzelt cél felé.
De hol vannak azok, amelyekről el sem tudom képzelni, hogy mivé bomlanak majd ki egy nap, egy év, egy évtized múltán?

Hol vannak az érzések, amelyeket minden emlékezéssel újraírok, gyúrok és saját, erős szubjektumom árnyékával burkolok? Hol van az ölelés forrón izzó vonaglása, a szenderedő összebújás időtlen békéje, az omló hús íze, a fenyők magasztos suttogásán áttörő nap tánca?

Hol vannak azok az emberek, akikről észre sem vettem, amikor megbántottam őket? Hol voltam én, amikor mégis észrevettem?
Hol vannak, akiken segítettem és hol, akik segítettek nekem?

Apró boldogságok és fájdalmak, békék és küzdelmek, tettek és toporgások fonják az éveket. Jó közelről nézve kibomlik miriád színük, alig egy év távlatából azonban már csak lenyomat marad belőlük. Sokkal inkább az számít, ahogyan szövődnek és amivé majdan szövődhetnek.

Addig pedig emlékezem, tehát vagyok.